Sport

Magyar kézis siker: harmadszor Európa tetején

Szabó Gábor

Létrehozva: 2017.05.07.

A döntő előtti közvélemény kutatás megosztotta a szurkolókat: vajon melyik csapat nyeri a női kézilabda BL-t. A bizonytalanságban szerepet játszott a Vardar Szkopje elődöntője, mely egyik oldalról meggyőző volt, a 20. perctől kezdve viszont nem igazán adott valós képet a macedónok játékerejéről. A vasárnapi, Papp László Sportarénában megrendezett döntő mérkőzés első negyedórája sem könnyítette meg a tippelők dolgát.

Fej-fej mellett haladt a két csapat, rengeteg gól született. A 16. percben 10-9-re vezettek a győriek. Érezhető volt, hogy az a csapat tud lépéselőnybe kerülni, amelyik előbb összekapja a védekezését. Ez a Görbicz Anita vezette AUDI-ETO-nak sikerült, a győriek a kilencesre tolták ki a falat, s ezzel megfojtották a Vardar támadójátékát. A 26. percben 14-10-re vezettek a zöld-fehérek, s ebből az előnyből három maradt a szünetre. A második félidő óriási küzdelmet hozott, az ETO sokáig őrizte 2-3 gólos előnyét, ám a hajrá előtt szűk negyedórával egy találatra felzárkóztak a macedónok 20-19), akik rendre megjátszották Althaust.

A német zsinórban négy Vardar-támadást fejezett be góllal, s ennek is köszönhetően 24-24-nél utolérte a győrieket a vendéggárda. A rendes játékidő végén mindkét csapat támadhatott a győzelemért, de Mörknél támadó szabálytalanságot fújtak, Lekicék pedig csak időn túli szabaddobásig jutottak el. A 26-26-os állás után, akárcsak tavaly, most is kétszer ötperces ráadás következett, melyet 3-0-val kezdtek a zöld-fehérek, s ez most elég volt az üdvösséghez.

Löke a lelátóról szurkolt

A helyszínen tekintette meg a döntőt Heidi Löke, aki az első csoportkörben még a pályáról segítette a győrieket. A norvég játékos elmondta: nagyon szurkolt volt csapatának, s megsúgta, hat hét múlva várja kisfia születését, akit Oscarnak hívnak majd.

– Eddig tetszik, amit láttam, a második félidő eleje döntő lesz, s nagyon fontos, hogy megmaradjon a kemény védekezés – mondta, majd magyarul hozzátette: – Hajrá, ETO!

A Szkopje nem tudott már visszajönni, ami azt jelenti, hogy az Audi-ETO 2013 és 2014 után ismét megnyerte a Bajnokok Ligáját. Ambros Martín vezetőedző ezúttal tényleg a legfontosabb időszakra tudta kihegyezni a csapat formáját. A négyes döntő legjobb játékosa (MVP) a győriek hollandja, Nycke Groot lett, aki így nyilatkozott a Sport TV-nek: Az utolsó energiamorzsákat is mozgósítottuk, hogy megnyerjük a BL-t. Az utolsó három másodpercben hittem csak el, hogy győzhetünk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144655_auto_resized.jpg
vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja