Sport

Magyar családokra támadtak az ultrák – videó

K. B.

Létrehozva: 2017.09.14.

Botokkal, láncokkal támadtak magyar szurkolókra az U-Cluj ultrái. A védelmező édesapák sérüléseket, gyerekeik lelki traumát szenvedtek.

Brutális támadás áldozatai lettek a kolozsvári Fellegváron a CFR Cluj magyar szurkolói, akik már nyolcadik éve rendezték meg a Kolozs Kupa amatőr-focitornát.

– Debreceniek, dunaszerdahelyiek és erdélyi magyarok egy nagyon jó hangulatú, amolyan családi bográcsozás jellegű eseményen vettünk részt. Ám egyszer csak megjelent a sporttelep kapujában a városi rivális harminc-negyven ultrája – emlékezett vissza az egyik, neve elhallgatását kérő édesapa. „Magyarország kisz.phatja a f.szunkat”– ordították a huligánok, majd amikor a magyarok próbálták elmondani nekik, hogy ne itt balhézzanak, mert gyerekek, nők és terhes kismamák is vannak, azt válaszoltákák: „nem baj, majd megerőszakoljuk a feleségeiteket”.

– Megrémültünk, fel voltak fegyverkezve láncokkal, botokkal és bokszerekkel. Pár pillanatra visszavonultak, aztán újra támadásba lendültek. Ekkor már nem kérdeztek, csak ütöttek és téglákkal dobáltak. Mi, édesapák pedig védekeztünk, volt, akinek megvágták az arcát, de olyan is, akinek betörték a fejét. Húsz gyermek – tíz év alatti – pedig élesben látta az egészet, ők nem sérültek meg, de kivétel nélkül mind lelki traumát szenvedtek – mondta a férfi, aki két gyermekével volt jelen.  

– Végül sikerült elzavarnunk a támadókat, de négy óra elteltével hárman visszajöttek, és azt mondták, menjünk ki a Hója erdőbe összecsapni velük. Meggyőződésem, hogy illuminált állapotban voltak – mesélte a szurkoló, aki társai­val feljelentést tesz a huligánok ellen. A Kolozs megyei rendőrség a lakosság segítségét kérte az elkövetők azonosításához, akik közül hármat már előállítottak.                               

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085931_auto_resized.png
origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076179_auto_resized.jpg
ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik