Sport

Ma lenne 40 éves Fehér Miklós - csapattársának és barátjának nem engedték, hogy lássa a tragédia felvételét

K. B.

Létrehozva: 2019.07.20.

Hirtelen szívmegállás miatt, 2004-ben a pályán elhunyt a korábbi magyar válogatott focista, Fehér Miklós. Gyermekkori barátja, egykori csapattársa, Stark Péter tisztán emlékszik a tragédia utáni napokra, és számos emléket őriz a Győri ETO és a Benfica korábbi gólvágójáról.

Már tizenhat éve, hogy Fehér Miklós a Guimaraes-Benfica portugál bajnokin csereként beállva, a szakadó esőben előbb gólpasszt adott társának, majd sárga lapot kapott – amit félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázott. Másodpercekkel később pedig fejét előre hajtva, kezeit térdeire támasztva összeesett. Már a pályán megpróbálták újraéleszteni, miközben a játékostársak könnyeikkel küszködtek. Fehért azonnal a guimaraesi kórházba szállították, de életét nem tudták megmenteni. Halálának oka: hirtelen szívmegállás.

– Este lefeküdtem aludni, még a telefonomat is kikapcsoltam, mert reggel edzésem volt – emlékezett vissza a Borsnak 2004. január 25-re a Győr korábbi focistája, Stark Péter, aki gyermekkora óta szoros barátságot ápolt Fehérrel. – Reggel, amikor bekapcsoltam a mobilom, akkor hívtak, hogy mi történt. Hirtelen fel sem fogtam, amit hallottam. És bár felajánlották, hogy ne menjek edzésre, én vállaltam, azonban a bemelegítő futás után jeleztem, ez nekem nem fog menni… – mesélte Stark.

A korábbi focista elmondta, a klubnál dolgozó asszisztensek akkor nem engedték neki, hogy a tragédiáról készült, megrázó tévéfelvételt megnézze. A videó aztán bejárta az egész világot.

– Természetesen azóta én is láttam, de nem volt egyszerű megnézni – tette hozzá.

Stark a Borsnak elmondta, amíg barátját végső nyugalomra nem helyezték a győri Szabadi úti temetőbe, ki sem ment a focipályára. Jelenleg pedig már csak a minden évben megrendezett Fehér Miklós Emléktornán hajlandó focicipőt húzni.

– Rengeteg emlékem van Mikiről, gyermekkorunk óta barátok voltunk, egymás mellett laktunk. A rólunk írt újságcikkeket mai napig őrzöm. Még tizenhat év után is nehéz megfogalmazni, mit érez ilyenkor az ember – mondta Stark, aki közös barátaikkal, korábbi csapattársakkal vasárnap látogatja meg Fehér Miklós sírját, hogy gyertyát gyújtsanak az emlékére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713274812
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713274812
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713274812
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján