Sport

Lovrencsics festéssel köti le a gyerekeit

szabó

Létrehozva: 2020.04.12.

Az előírások betartása mellett a Fradi-védelem erőssége, Lovrencsics Gergő a minap fogta a horgászfelszerelését, és a vízparton kapcsolódott ki. De a karantén idején ecsetet is ragadott.

Igazán szabálytisztelő ember a válogatott futballista, akinek egyik hobbija a horgászás.

– A legfontosabb most az, hogy vigyázzunk egymásra. Épp ezért elővigyázatosan olyan helyre mentem horgászni, ahol senki sem tartózkodott a közelemben. Amúgy ilyen alkalmakkor öt méter a kötelező távolságtartás – mondta az FTC-kiválóság. Akadt is fogása, de lévén sporthorgász, a zsákmányát rögvest visszadobta. 

A kényszeres karantén napjai jobbára a konyhában való tüsténkedéssel telnek, a főzéssel teljesen leveszi a terhet a felesége válláról, aki így két gyermekükre fordíthatja idejét és türelmét.

– Mivel sokat ellestem édesanyám mellett a sütés-főzés tudományából, most hasznosíthatom. A bolognai spagettimet nagyon kedveli a családom, de a palacsintáim is mindig jól sikerülnek. Ha húsételt kívánnak, annak az elkészítése sem jelent megoldhatatlan feladatot számomra –tette hozzá.

Annak őszintén örül, hogy tanárként dolgozó édesanyja most odahaza van, és 56 éves, a gödöllői egyetemen karbantartó édesapja szintén valkói házukban igyekszik hasznosan eltölteni a járvány időszakát.

– Természetesen se­gít­jük őket, és édesapámmal gyakran beszélgetünk a futballról. Remélem, másfél-két hónap múlva ismét harsan a sípszó az élvonalban.

A Fradi csapatkapitányaként gyakran beszél csapattársaival, ezek a hívások arra is jók, hogy megbeszélje támadóikkal, milyen beadásokat várnak tőle, amikor a jobb szélen rendszeresen felviharzik. 

­– Rengeteget gyakorolom a középre ívelt, vagy éppen bombázott labdákat. Valamennyi csatárral egyeztetek a játékszituációkról, különösen Franck Bolival gyakorolok együtt, hiszen ő az, aki – bár nem túl magas termetű – ­vércseként csap le a labdáimra. Mostanában tudatosan készülök erre a mozzanatra, azaz labdaátvétel után már ritkán lépek további kettőt-hármat, inkább igyekszem egyetlen szűk lépés után ellőni a labdát. Néha ütközöm a védőmunkám és az említett beadások során, de sosem feltételezek szándékosságot az ellenfelek részéről, másrészt kellően megedződtem már.

A kényszerpihenő során odahaza kitartóan tekeri a szobabiciklijét. S bár Marco Rossi szövetségi kapitány nemrég hazautazott Olaszországba, Gergő e-mailben vele is egyeztetett a magyar válogatottal kapcsolatban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713512713
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713512713
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713512713
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713512713
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja