Sport

London az első triplázó olimpiai város

szekeres

Létrehozva: 2012.07.02.

Bár rengetegen pályáznak arra, hogy olimpiai versenyek házigazdái legyenek, ez a megtiszteltetés csak keveseknek adatik meg. Igaz, nem egy város többször is lehetett már házigazda.

 

London (1908, 1948)

Tudják, minek köszönheti London, hogy 1908-ban házigazda lehetett? Annak, hogy 1906-ban kitört a Vezúv. A játékok rendezését ugyanis az eredetileg kijelölt, anyagi gondokkal küzdő Róma erre hivatkozva mondta le. A rengeteg sportlétesítménnyel rendelkező angolok gyorsan beugrottak, s minden rendben lett volna, ha az amerikai–brit viszálykodás nem fajul el, a megnyitón például a tengerentúliak nem voltak hajlandók meghajtani lobogójukat a bevonuláskor VII. Eduárd király előtt.

1940-ben Tokió, aztán (mert lerohanta Kínát), Helsinki (a finneket meg az oroszok) volt a kijelölt házigazda, 1944-re meg London (ismertek az okok), de a NOB 1946-os döntése után 1948-ra is maradt London. A háború tépte városban nagyon szerény körülmények uralkodtak, a versenyzőket például kaszárnyákban és iskolákban helyezték el, s ne feledjük, abban az időben rendezték az olimpiát, amikor az ételeket és a ruházatot még csak jegyre lehetett kapni.

Los Angeles (1932, 1984)

Bár sokan féltek a keleti parti metropolistól, Los Angeles remek választás volt. A távoli helyszín miatt ugyan sokan nem tudták vállalni az utazást, de az amerikaiak kitettek magukért. A tizenegy évvel korábban átadott Coliseumot 101 ezer ülőhelyes központi stadionná bővítették, s a manapság előírásos tizenhat napba sűrítették bele a programot. Az olimpiai faluba nő nem tehette be a lábát, a kerítésnél cowboyok őrködtek.

Igazság szerint a második Los Angeles-i játékokról is hasonló ódákat zenghetnénk, s hogy mégsem tudjuk ezt tenni, annak egy ember az oka: Leonyid Brezsnyev. A szovjet főkomcsi ugyanis úgy döntött, hogy „lekvitteli” az amerikaiak négy évvel korábbi bojkottját, s így a szocialista országok, a sportvilág színe-java távol maradt az olimpától. Kár érte.  

Athén (1896, 2004)

Ugyan már egy 1894-es konferencián eldöntötték, hogy 1503 év után felélesztik az ókori játékokat, ám Pierre de Coubertin báró azt szerette volna, ha a sorozat csak 1900-ban, Párizsban indul útjára. Leszavazták, s végül a millenniumi ünnepekre készülő, s azt az olimpia fényével emelni akaró Budapesttel szemben kapta meg a görög főváros a rendezés jogát. Amikor a görög kormány megtudta, mi készül, először politikai és gazdasági okokból vonakodott, de a lakosság mindent elsöprő akarata előtt meghajolt, s végül maga Konsztantin trónörökös állt a szervezőbizottság élére. Két évvel később, 1896. április 6-án apja, I. György király nyitotta meg az első újkori olimpiát.

Száz évvel később mindenki úgy gondolta, le van vajazva, hogy a centenáriumra Athén lesz újra a házigazda. Ám a világ döbbenetére végül a sport térképén addig jóformán ismeretlen Atlanta kapta meg a rendezés jogát – jól lobbizott a Coca-Cola. Mellesleg az élet aztán a NOB-ot látszott igazolni, hiszen Athén 2004-ben újra rendezhetett. Sokan gondolják úgy, hogy ettől sodródott az ország abba a gazdasági krízisbe, amelynek a végén ott a fenyegető államcsőd.

Párizs (1900, 1924)

Görög hazafiak kontra francia nacionalisták. Az első játékok sikerén felbuzdulva Athén úgy gondolta, maradhatna örökös rendező, Coubertin és honfitársai azonban hallani sem akartak róla, hosszas huzavona végén döntött a NOB Párizs mellett. Hiba volt, hiszen a világkiállítás árnyékában, sőt annak keretében megrendezett játékok májustól október végéig húzódtak, s iszonyú fejetlenség jellemezte. Számos versenyről utólag döntötték csak el, hogy olimpia számvolt-e vagy csak a világkiállítás egyik sportrendezvénye, így a krikett, a croquet és a golf legjobbjainak olimpia éremjárt, a motorcsónakosoknak és a horgászoknak viszont csak vállveregetés.

Csak 24 évet kellett várnia a francia fővárosnak az újabb rendezésig (gyorsabb duplázásra csupán a téli olimpiákon, kényszerből, Innsbruck – 1964, 1976 – volt képes). Igaz, ezúttal Coubertin még erőszakosabb volt, a döntés előtt a NOB tagjainak levelet írt, amelyben arra kérte – szólította őket fel –, hogy nemzeti érdekeiket félretéve, a kedvéért ítéljék újra Párizsnak a versenyeket. Odítélték. Most három hónap alatt megoldották...   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132048_auto_resized.jpg
origo.hu

A gusztustalan argentin kapus már megint bemutatta az év védését - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713263110
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131077_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713263110
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Elég zavart és zaklatott" – édesanyja talált rá a titokzatos körülmények között eltűnt Lászlóra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján