Sport

Loki: félreállítják Szima Gábort?

Bors

Létrehozva: 2014.12.18.

Új nagybefektető érkezhet a nyáron a DVSC-hez. A 25 százalékos tulajdonrésszel rendelkező város csak fél évre hosszabbítja meg a jelenlegi vezetők mandátumát. Szima Gábor is háttérbe szorulhat.

Nagy változások lehetnek az utóbbi tíz évben hét bajnoki címet szerző debreceni focicsapat éle­té­ben. Ezt sejteti legalábbis a DVSC Zrt. friss közgyűlése, ahol a 25,26 százalékos tulajdonos vá­ros előterjesztése alapján csak fél évvel hosszabbítják meg a jelenlegi vezetők most lejáró mandátumát. A társaság cég­vezetője továbbra is Szilágyi Sándor marad, az igazgatósági tagok között ezentúl is fellelhető lesz majd Szima Gábor, mint ahogy a felügyelőbizottság összetételében sem lesz változás, ám a megbízatásuk szokatlanul rövid időre szól majd.

Debrecenben azt pusmogják, mindez azért van, mert a városi vezetés előrehaladott tárgyalásokat folytat egy nagybefektetővel, amely érkezése esetén saját embereit ültetné a klub élére. Ez egyben azt is sejteti, hogy a jelenlegi többségi tulajdonos, ifjabb Szima Gábor, illetve édesapja a jövőben vagy a háttérbe, vagy teljesen kiszorulna a klub életéből. Azt rebesgetik, hogy a debreceni és a nyíregyházi kaszinó üzemeltetése ellenére a Szima család lehetőségein túlnőtt a DVSC.

A politikai vezetés BL-csoportkörös csapatban és telt házakban gondolkodott, amikor felépítette a városban a luxusstadiont, ám ezeknek se híre, se hamva. Sokan úgy vélik, a jelenlegi tulajdonos is tehet erről, mert nem fordított eleget a játékoskeret megerősítésére. Egy dobogós helyezéssel még valamelyest megmenthető az évad, de Szimán lehet, hogy már ez sem segít.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138296_auto_resized.jpg
origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget