Sport

Lebuktatóembereket vet be a kormány?

Bors

Létrehozva: 2012.12.03.

A TAO-támogatások körüli anomáliákkal kapcsolatos cikkünkre az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős államtitkársága is reagált.

Mint ismert, több sportvezető panaszkodott, hogy haszonlesők próbálnak a csapatok és a támogatást biztosító cégek közé férkőzni. A minisztérium elismeri, hogy a rendszert lehet tökéletesíteni, napirenden is van az ellenőrzések szigorítása. Annál is inkább, mert a ­tá­mogatások jogszerűtlen felhasználása – a visszafizetés mellett – a rendszerből való kizárással jár.

Az anomáliák kiszűrése érdekében kiterjesztik a szövetségek jogkörét. A célt a ­csa­pat­sportágak támogatásáról szóló rendelet módosításával elérhetőnek tartja az EMMI. Ezenfelül a Nemzeti Sport Intézet a jövőben más eszközöket – például „próbavásárlásokat” – is alkalmazhatna a jogszerűtlen ­tevékenységek kiszűrésére. (A próbavásárlások kifejezést a minisztérium válaszlevele nem pontosította, gyanítjuk, ál-lobbizók, lebuktatóemberek bevetésére készülnek.)

A sportállamtitkárság válaszában arra is emlékeztetett, hogy a haszonlesők által felajánlott „közvetítői tevékenységért fizetett jutalék” gazdasági jellegű bűncselekmény gyanúját is felvetheti, mind a jutalékot kérő, mind pedig az azt nyújtó szervezet részéről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141533_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Magyar Péternek: Kussolj és ne hazudozz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713506709
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713506709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713506709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget