Karácsony második napján, Pécs belvárosában súlyos autóbalesetet szenvedett a komlói kézis, Bujtár, aki korábban a Balatonfüred és az FTC együttesében is játszott. Egy koncerten járt a barátjával, ahol alkoholt fogyasztottak. A fiatalok – a Babara.hu bűnügyi hírportál értesülése szerint – sorsolással döntötték el, melyikük üljön a volán mögé.
Kocsijuk megcsúszott, villanyoszlopnak ütközött, majd egy teherautónak csapódott. Szerencsére a kiérkező mentők profi módon kezdtek Bujtár állapotának stabilizálásához. Noha a 23 éves játékos biztonsági öve be volt kapcsolva, így is súlyos belső sérüléseket, továbbá csonttöréseket szenvedett. Aortájának és tüdejének állapota ad igazán okot aggodalomra.
Emiatt életmentő műtéteket hajtottak rajta végre a Pécsi Tudományegyetem négyszáz ágyas klinikáján, azóta – főként tüdeje tehermentesítése céljából – az intenzív osztályon kezelik.
– A pécsi 12 évfolyamos gimnáziumban egy osztályba jártam Bujtival – mondta Szabó Katinka, válogatott cselgáncsozó. – A srácok szerelmesek voltak a kézilabdába, ő is ennek a csapatsportágnak szentelte életét. Aranyos, jófejű, remekül tanuló srác. Imádkozom azért, hogy felépüljön.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.