Sport

Kritizálta a FTC-t, mennie kellett Gyetvai rokonának

Létrehozva: 2017.07.28.

Forrás: Zsolnay Péter

Hiába járta végig az összes korosztályos csapatot a Fradinál, és mutatkozott be két éve a felnőttek között a Ligakupa-döntőben a klublegenda Gyetvai László dédunokája, Kárász Krisztián. A 21 éves focista pár hónappal ezelőtt a DigiSport Reggeli Start című műsorában adott hangot elégedetlenségének, mert nem számolnak vele az NB I-ben. Ráadásul a klub fiatalítását is erősen kritizálta. Emiatt vagy sem, a Fradi mindenesetre kitette a játékos szűrét még a fiók-csapatokból is, holott ő volt a megszűnő NB III-as gárda csapatkapitánya – legalábbis ezt állítja Kárász.

Ezért tették ki?

„Én nem a sok millióért játszanék, hanem a Fradiért.”

„A francia Caen azért nem vett meg, mert túl sokat kértek értem. Mintha egy kétmilliós autóért valaki tízmilliót kérne. Pedig az lett volna életem legnagyobb lehetősége.”

„Még én vagyok az egyik legjobb helyzetben lévő fiatal a Fradinál, más ennyi lehetőséget sem kap.”

„Nem értem, miért Csukicsot teszik a csapatba, aki harminc- nem is tudom hány éves, és kétszer majdnem visszavonult.”

– Úgy volt, hogy Lipcsei Péter magával visz Soroksárra. Ott töltöttem a felkészülési idő felét, de a Ferencvárostól leszóltak, hogy én ott nem maradhatok. Akkor teljesen magam alatt voltam – mondta az Érdi VSE honlapjának Kárász, aki az NB III-as csapatnál folytatja pályafutását.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143354_auto_resized.jpg
origo.hu

Kicsoda Kovács István bíró, Barcelona új közellensége?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514513
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja