Sport

Kozák Balázs: Danuta a négyessel is aranyérmes lesz!

Bors

Létrehozva: 2016.08.19.

<p>Kozák Danuta sporttörténelmet írt: azzal, hogy megvédte címét K-1 500-on, négyszeres olimpiai bajnok és a sportág legeredményesebb magyar sportolója lett. Egy hajóhosszal előzte meg riválisait. </p>

Kozák Balázs legalább olyan magabiztosan várta Danuta második döntőjét, mint ahogy a lánya végül maga mögé utasította a világot. Habár féltávnál még együtt lapátolt a mezőnnyel, olyan fölénnyel nyert, mintha fociban az egyik csapat 10-0-ra verné a másikat.

Kozák apuka elárulta a Borsnak: már szerdán tudta, hogy lánya Rióban másodjára is aranyérmes lesz. – Amikor a K-1 500 m szerdai előfutamát figyeltem, a szemén láttam, hogy átment rajta az a bélfertőzés, ami feladta neki a leckét a kettesek döntőjében. Ismét lobogott benne a tűz – mondta Kozák úr, és rögvest mutatta is a 100% Kozák feliratú fekete trikóját, amelyet lengyel állampolgár fia, Juran gyártatott le Krakkóban. De erről majd kicsit később részletesen is beszélt.

– Szombaton a négyessel megnyeri a harmadik aranyát is, összességében pedig ötszörös bajnok lesz! – szögezte le, és láthatóan nem az elfogultság beszélt belőle. Hanem a tudat, a visszavonhatatlan tény: nincs még egy magyar kajakos, aki négyszeres olimpiai bajnok volna! Azaz Danuta minden idők legkiválóbb ma­gyar kajakosa! Megszerezte a 175. ötkarikás aranyérmet, és az 500. érmet.

Így ő sem lepődött meg azon, hogy állandóan vizsgálgatják. Elmesélte, hogy Szolnokon megesett: a Magyar Antidopping Csoport ellenőrei az egyik nap szombat reggel hatkor kopogtattak a lányánál, majd érkezett három német is, egyenesen a WADA-tól. Ami már csak azért is érdekes, mert ugye a női kajaksportban a németek nagy riválisaink… 

– Ajándékot nem veszek neki, legfeljebb készítek egy klassz ebédet. Szereti a halat, ha azt enne, harcsapaprikást kap á la papa. Ha viszont másféle ételre fáj a foga, akkor az édesanyja által készítendő borjú kerül asztalra – mesélte. 

S miközben az angyalföldi József Attila téren a szökőkút vízében hűsölt kicsit a hatéves unoka, Juran kislánya, a suliba készülő Larisa, kiderült az is, hogy Danuta kettős állampolgár, mivel édesanyja, Teresa lengyel. A két ország barátsága legendás, és a kapcsolat, remélhetôleg, a remek kajakossal így talán még tovább erősödik.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085641_auto_resized.png
origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711691714
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711691714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított