Sport

Kovács Kati: kajak helyett családalapítás?

Létrehozva: 2013.09.19.

Kovács Kati jövőjéről ő maga sem döntött. A 37 éves kajakos nem csak azért áll dilemma előtt, mert az idei vb-n – 98 óta először – nem nyert aranyat, hanem foglalkoztatja a családalapítás is.

Kati a múlt hét végi országos bajnokságon két páros számban állt rajthoz, és az idényzáró versenyen mindkétszer nyert. Ez azonban már csak amolyan levezetése volt az idénynek, az esztendő legfontosabb viadalán, a világbajnokságon Kati aranyérem nélkül maradt, amire 1998 óta nem volt példa. A 31-szeres világbajnok, háromszoros olimpiai bajnok a vb után így fogalmazott a Mol kajakblogjának:

– Rossz azzal szembesülni, hogy ezúttal nem sikerült nyerni. Van hiányérzetem.

Hiányzik az érzés, amit a győzelem tud adni – mondta, utalva arra, hogy még mindig szeret kajakozni és mindenekelőtt győzni. De a jövőjével kapcsolatban sokat sejtetően beszélt. Elmondta, hogy mindenki véleményét meghallgatja, de dönteni egyedül fog.

Ezzel cseng egybe a szövetségi elnök, Baráth Etele nyilatkozata:

– Kati 37 éves, egyre gyakrabban panaszkodik fájdalmakról, de a folytatásról vagy visszavonulásról neki magának kell döntenie. 

Vagyis a sportágban egyértelműen napirenden van Kati visszavonulásának gondolata. A klasszis helyett Horváth Gábor, a Honvéd klubigazgatója beszélt a lehetséges forgatókönyvekről.

– Katit december végéig köti szerződés a Honvédhoz, egyelőre nem jelezte, hogy be akarná fejezni – mondta. – De tény, többször beszéltünk már arról, hogy itt az ideje a családalapításnak. Sokat versenyeztünk együtt, kedveljük, tiszteljük egymást, ez alapján azt mondhatom, hogy szerintem már a 2016-os olimpia előtt meghozza ezt a döntést, de egy ilyen nagy klasszisnál soha nem lehet tudni, mi jár a fejében. Még az sem kizárt, hogy ha mostanság leteszi a lapátot, Rióra még visszatér.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja