Sport

Köpés után Hart orrba fejelte Boydot

(szs)

Létrehozva: 2014.03.17.

Kiemelkedően sportszerűtlen volt az angol focibajnokság két meccse. Az egyiken majdnem eltört egy láb, a másikon egy alattomos köpésre lefejelés érkezett válaszul.

Anglia rég nem a fair play országa, és mivel élesedik a harc a futballbajnoki címért, ezért szenzáció az éllovas Chelsea idegenbeli 1-0-s zakója az Aston Villától. A vendégek kilenc játékossal fejezték be vesszőfutásukat, ráadásul edzőjüket, José Mourinhót is felzavarta Chris Foy bíró a lelátóra.

A második félidőben a Chelsea egyik brazilja, Willian kapott pirosat, később a handabandázó Mourinho kényszerű módon távozott a kispadról. A 90. percben jött a horror: a Chelsea másik brazilja, Ramires szándékosan rátaposott az elébe csúszó Karim El Ahmadi lábszárára. A Sky Sport kommentátora, az egykori 17-szeres válogatott focista, Jamie Redknapp kijelentette: ez volt minden idők legalattomosabb belépője, amit Angliában látott, és El Ahmadi csodával határos módon úszta meg a csonttörést.

A szintén bajnoki címre áhítozó Manchester City idegenben verte 2-0-ra a Hull Cityt. Azon a derbin a hazai Tigrisek játékosa, George Boyd vetkőzött ki magából. Azt nehezményezte, hogy Joe Hart, a City kapusa elkaszálta a 16-oson belül, majd miután színészkedésért sárgát kapott, felelősségre vonta a kapust.

A vitát egy arcul köpéssel zárta, mire Hart az orrnyergébe fejelt, amiért ő is sárgával bűnhődött. Itt se maradt kiállítás nélkül a meccs, a City-játékos Vincent Kompanyt visszahúzás miatt már a 10. percben leküldték. A belga válogatott focista összerugdalta a játékoskijáró-alagút falát, és elküldte melegebb éghajlatra a negyedik játékvezetőt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142256_auto_resized.jpg
life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713509412
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713509412
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713509412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget