Sport

Komoly pofont kaptak a Hosszú Katinkát doppingolással vádolók

Bors

Létrehozva: 2016.08.08.

<p>Több amerikai lap is arról írt, hogy a magyar úszó csak doppinggal lehetett képes ekkora rekordra 400 méter vegyesen. A Magyar Antidopping Csoport reagált erre, meglehetősen meggyőzően.</p>

Több amerikia lap, így a Sports Illustrated, a SwimVortex és a Swimming World Magazine is azzal vádolta Hosszú Katinkát, hogy dopping néljkül nem lehettett volna elérni ilyen komoly eredményt, mintegy két másodperccel javította meg a korábbi világrekordot.

A Magyar Antidopping Csoport vezetője, Tiszeker Ágnes nem kommentálta a Hosszúval kapcsolatos híreket, hanem rámutatott:

  • Hosszú Katinkát 2015. július 1-e és 2016. július 30-a között, azaz 13 hónap leforgása alatt 39 alkalommal ellenőrizték
  • Ezek közül 29 vizeletvizsgálat volt, kilenc pedig vérvétellel együtt járó (növekedési hormon és úgynevezett biológiai útlevél) tesztelés
  • Egy helyszíni kábítószer ellenőrzésnek is alávetették
  • A felsorolt mintavételeken kívül a FINA többször is ellenőriztette, és nem sokkal az olimpia kezdete előtt ugyanezt tette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is.
  • Ezeknek az ellenőrzéseknek csak a tényét ismeri a MACS vezetője, a jellegét viszont nem, tekintettel arra, hogy ezeket a FINA, illetve a NOB kezdeményezte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143213_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja