Sport

Kokainügy: megfelezték Kucsera eltiltását

Bors

Létrehozva: 2016.01.07.

A tavaly kokainhasználattal megbukott kajakos, Kucsera Gábor két évig nem sportolhat. Jól járt, hiszen eredetileg négy esztendőre meszelték el.

A decemberi, megismételt első fokú fegyelmi eljárást követően szerdán két esztendőre valamennyi sporttevékenységtől eltiltotta Kucsera Gábor kajakost a Nemzeti Doppingellenes Szervezeten belül működő doppingbizottság. Az egykori világ- és Európa-bajnok sportoló július 18-án, a felnőt­tek és parakenusok második, szolnoki vb-válogatóján bukott meg, vizeletében kokain nyomaira leltek.

E vétség miatt Kucserát 2015 augusztusában az említett doppingbizottság négy évre elmeszelte, majd a vétkes fellebbezése nyomán elfogadták az érvelését, ami szerint a tiltott szert versenyidőszakon kívül használta, és nem a sportteljesítménye javítása céljából. Mivel a kajakos vizeletében talált szer kizárólag versenyidőszakban minősül tiltottnak, továbbá a doppingbizottság képtelen volt bebizonyítani, hogy Kucsera a kokainnal versenyidőszakban, teljesítményfokozás céljából élt, büntetését megfelezték. Ezért aztán 2017. augusztus 5-ig nem edzhet, nem versenyezhet, nem vehet részt edzőtáborozáson, to­vábbá úgymond sportszakemberként sem tevékenykedhet.

A kajakos decemberben azt nyilatkozta, hogy a fegyelmi eljárás eredményétől függ, folytatja-e pályafutását:

– A két év eltiltás továbbra is nagyon hosszú idő. Ezalatt egyedül kellene edzenem, ami igen nagy kihívás, ezért még nem tudom, folytatom-e a profi sportolói karrieremet – mondta a 33 éves világbajnok kajakos. – Kissé csalódott vagyok, mert a büntetésem még mindig sokkal súlyosabb, mint a hibám, amit nem előnyszerzés céljából követtem el.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135005_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja