Sport

Kitálalt a volt feleség: Szexfüggő volt Muhammad Ali

Bors

Létrehozva: 2017.10.15.

A sporttörténet minden idők legkiválóbb bokszolójaként tartja számon Muhammad Alit, de férjként aligha számíthat erre a jelzőre. Második felesége szerint a nehézsúlyú bajnoknak volt egy sötét, ördögi oldala, amelyet csak a hozzá legközelebb állók ismertek: szexfüggő volt, és ezt nem is leplezte asszonyai előtt. Megszámlálhatatlan bartánővel és egyéjszakás kalanddal dicsekedhetett. 

Khalilah Ali 1967-ben ment feleségül Alihoz, de nem sokkal az esküvő után már azzal kellett szembesülnie, hogy férje rendszeresen csalja. Sőt, sokszor a megalázott fiatalasszonynak kellett előkészítenie a hálószobát az egymást sűrűn váltó szeretők számára. 

A sértett feleség – aki négy gyereket szült a bokszlegendának – minderről Jonathan Eig életrajzi könyvében mesél. Azt az esetet is felidézi, amikor Ali Manilába érkezett, hogy harmadszor is megküzdjön Joe Frazierrel. Ekkor a Fülöp-szigeteki elnök is fogadta, aki bókolt a bokszoló csinos feleségének. A baj csak az volt, hogy ő nem a feleség, hanem Ali akkori, 19 éves szeretője, Veronica Porche volt. Ez a botrány vezetett aztán válásukhoz Khalilah-val, Ali pedig később elvette Veronicát. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított