Sport

Kiszökött az Eb-ről, bepiált, ma már biztonsági őr Vadász András

K. D.

Létrehozva: 2017.10.18.

Vissza akar térni az aktív ökölvíváshoz a 24 éves Eb-bronzérmes bunyós, Vadász András, akit négy hónapra tiltottak el, mivel a harkovi kontinenstornán kiszökött szállodájából, hogy bulizni menjen.

– Nagy hülyeséget csináltam. Nagyon csalódott voltam, hogy kiestem az Eb-n, úgy gondoltam, ha elmegyek egy szórakozóhelyre, és ott iszom pár pohárral, az oldja a feszültséget. Sajnos túlzásba vittem, ezért eltiltott a szövetség. Mindent meg szeretnék tenni, hogy visszanyerjem a szövetségi kapitány, Balzsay Károly bizalmát. Nem sportemberhez méltón viselkedtem, de megbántam, remélem, van még visszaút – fogalmazott a Borsnak Vadász, akinek eltiltása az év végén jár le.

A négyszeres magyar bajnok bokszoló addig sem tétlenkedik, hobbiszinten eltiltása alatt is űzi a sportágát, valamint a megélhetése miatt biztonsági őrként kellett elhelyezkednie.

– Kevesebb pénzt keresek az őrző-védéssel, mint a boksszal, ám gyorsan kellett munkát találnom, és ebben a szakmában voltak ismerőseim, így tudtak ne­kem segíteni. Jelenleg egy irodaházat védek, előtte pedig egy teniszklubban dolgoztam. De nem biztonsági őrként képzelem el az életemet. Mindenképp folytatni szeretném a bunyót, ha másképp nem, akkor profiként – zárta az Eb-bronzérmes sportoló, aki az Egyesült Államokban vagy Németországban képzelné el a profi karriert.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574817
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574817
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja