Sport

Kiss Ramóna Kölnben szorít szerelméért

(szabó)

Létrehozva: 2017.06.03.

<p>Kiss Ramóna, az RTL Klub sztárja hét évig röplabdázott, ám kiderült, otthon van a kézilabdában is. Most abban bízik, hogy a Veszprém csapata megnyerheti a hétvégi kölni Final Fourt.</p>

Forrás: Fejér Bálint

– A szüleim hosszú évek óta rajongói a veszprémi kézilabdának, ezért természetesen ott lesznek a BL-döntő négy meccsén – árulja el Ramóna. S mivel a színésznőt gyengéd szálak fűzik Lékai Mátéhoz, a bakonyi csapat válogatott irányítójához, érthető, hogy az X-Faktor csinos műsorvezetője is repülőre ült egy 15–20 tagú szurkolócsoport tagjaként. A magyar bajnok egyébként a szakértők szerint a végjáték legerősebb együttesét, a francia Paris SG-t fogta ki az elődöntőben, ám erre is megvan a válasza.

– Ezen a szinten képtelenség könnyű ellenfelet találni, az FC Barcelona és a Vardar Szkopje legalább annyira ütőképes, mint a francia együttes. Különben is, a mieink már negyedszer játszhatnak a Final Fourban, ezért rendkívül rutinosak.

Sőt Rami szerint az sem számít, hogy a PSG az idei csoportmeccseken kétszer is legyőzte Nagy La­ciékat. S, hogy milyen jótanácsokkal látja el kedvesét, Mátét?

– Sohasem szólok bele abba, mit tegyen a pályán, mert ahhoz ő ért igazán, amint az is természetes, hogy ő sem tesz megjegyzést az én munkámra.

Úgy tippel, előbb a franciákat, majd a vasárnapi aranymeccsen – legyen az ellenfél a Barcelona vagy a Vardar – is verik Lékaiék, azaz a győri női BL-diadalt a veszprémi férfiak első helye kö­veti.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145665_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713564911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713564911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja