Sport

Kiss Norbi alatt még nem szaladt szét a ménes

csb

Létrehozva: 2016.08.28.

A kétszeres Európa-bajnok kamionpilóta, Kiss Norbert év eleji csapatváltása után még nagyon visszafogottan nyilatkozott az esélyeiről. Ám időközben kiderült: a Mercedes versenygép sokkal jobb, mint gondolta, és ő maga is villámgyorsan alkalmazkodott új német alakulatához. Így aztán a hungaroringi versenyhétvégére is merész célt tűzött maga elé.

– Valóban jobban sikerült a szezon első fele, mint ahogy akár én, akár a csapat várta. Hiszen már egy első és három harmadik helyem van – mondta a Tankpool24 magyar versenyzője. – Ráadásul időközben voltak fejlesztéseink, amelyek ha beválnak, akkor egyértelműen a futamgyőzelemért szeretnék harcolni a Hungaroringen. 

A pályaismerettel garantáltan nem lesz gondja, igaz, az 1100 lóerőt így sem egyszerű az aszfalton tartani. Ám a viccel ellentétben alatta még nem szaladt szét a ménes, mert habár föl lehet borulni a monstrummal, a magyar pilóta eddig megúszta a balesetet.

– Jelenleg negyedik vagyok a pontversenyben, de szerintem megcsíphető az Eb-dobogó. Most ez lebeg a szemem előtt – tette hozzá.

Ígéretes eddig

Kiss Norbert a szombati első versenyen másodikként ért célba, a második futamon pedig harmaddikként. A vasárnapi időmérőt a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője így a délutáni, harmadik futamnak az első rajtkockából vághat neki. A hétvége harmadik futama vasárnap 14.10 órakor rajtol a Hungaroringen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713447018
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121043_auto_resized.png
metropol.hu

Hátborzongató felvételt tett közzé a NASA: elképesztő, mit fotóztak a Hold előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141049_auto_resized.jpg
vg.hu

Pánikolnak a befektetők, 60 ezer dollár alá szakadt a bitcoin – ezt kell tudni az esésről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139382_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140569_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben: Irán nem akar több csapást, Izrael viszont válasszal készül + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27185_resized.jpg?avcount=1713447018
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713447018
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713447018
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140037_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget