Sport

Kiss Gergő büszke a lányaira, akik a pólóra váltottak

Szabó Sándor

Létrehozva: 2016.02.01.

Kódolva volt, s nem is történhetett ez másként: Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázónk két kislánya hátat fordított a cselgáncs-tataminak, s tavaly ősz óta mindketten pólóznak.

Visszatért a BVSC-hez a háromszoros ötkarikás aranyérmes Gergő, aki persze továbbra is a Racionet-Honvédban ereszti el gyilkos bombáit, ám ezúttal a vasutas leányoknak adott ízelítőt repertoárjából.

Ketten különösen odafigyeltek rá: a 13 esztendős Kiss Viktória és három évvel fiatalabb húga, Patrícia. Kiss papa elárulta, csemetéi hátat fordítottak a veresegyházi Veresi Küzdősport Egyesületnek, megunták ugyanis, hogy többnyire fiúk ellen hadakoznak, mert elvétve akadt lány ellenfelük korosztályukban. Márpedig nem éppen kellemes, ha a nyers fizikai erő érvényesül a tatamin. Most hát labdával varázsolnak. Ráadásul várható volt, hogy előbb-utóbb csak pólózni kezdenek, ha már édesanyjuk is a sportág kiválósága volt: junior Európa-bajnoki bronzéremig jutott.

– Viki egyébként most jól kamatoztatja a víz alatti harcokban a dzsúdóból ho­zott lábtechnikáját – meséli Gergő, s büszkén teszi hozzá, hogy remekül zongorázik, Patrícia pedig gitározni tanul, mindemellett a Gödöllői Táncszínház foglalkozásain is részt vesznek.

Adódik a kérdés, ennyi elfoglaltság után hogy marad idejük tanulni?

– Csak akkor engedem őket edzésre, zene- vagy táncórára, ha jól tanulnak! – feleli Gergô.

Vikin és Patrícián máris látszik BVSC-s mestereik, Mészáros Vanda és Tóth Endre hozzáértése. Amikor vízbe merészkednek, Gergő hiába tapos a kapuban, két leánya bombáira nincs ellenszere: egyre-másra zörren a háló! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713542711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713542711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja