Sport

Kislánya sem ismert rá a válogatott kapusára

Létrehozva: 2017.02.26.

Gyermekei nyomására vált meg négy hónapos arcszőrzetétől Nagy Viktor, a Szolnok válogatott vízilabdakapusa. Oliviát és Samut azonban sokkolta a látvány, visszakövetelik szakállas apukájukat.

A vizes világbajnokság végéig növesztette volna szakállát Nagy Viktor, azonban kislánya és kisfia kérésére idő előtt levágta dús arcszőrzetét. 

– Általában kéthetente megborotválkoztam, de tavaly volt egy hónap, amikor rájöttem, nem zavar a szakáll, ezért megtartottam – magyarázta lapunknak a válogatott vízilabdázó. – A gyermekeim nyaggattak, hogy vágjam már le. De, amikor hazaértem az edzésről, sokkolta őket a látvány. A kislányom azt mondta: apa, te nem is vagy az apukám. 

Lehet, hogy a Fradi-játékosokat is sokkolta a látványom, 14-2-re nyertünk a hétvégén – tette hozzá a pólós, aki elmondta, sok meló volt a szakállával. – Folyamatosan fésülni, olajozni kellett. Illetve kéthetente visszavágatni, hogy ne legyek ősember formájú. Hétfőn is mentem volna a borbélyhoz, de küldtem neki egy fotót, hogy törölném az időpontot – mosolygott a kapus, aki szerint a medencében sem igazán előnyös a szakáll, ugyanis erősen lassító hatása van. Habár a szakáll viselése egyre trendibb manapság, Nagy Viktor nem divatból viselte az arcszőrzetet.

– Az utóbbi években már nemcsak a borosta, hanem a nagyobb szakáll, illetve a szakáll nélküli bajusz is egyre menőbb – mondja Herczeg Zoltán divattervező. – A kevésbé karakteres pasik arcának stílust ad, de a szôrzet formáját mindig a szemhez, a hajhoz kell igazítani. Egy jóképű srác is férfiasabb lesz tőle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított