Kisírta a fizetésemelést Ronaldo hercegnő

Bár kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy a fizetése miatt akarná elhagyni a Real Madridot, a jelek szerint mégis ez lehetett a nagy nyafizás mögött.
Bár kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy a fizetése miatt akarná elhagyni a Real Madridot, a jelek szerint mégis ez lehetett a nagy nyafizás mögött.

Ronaldo hercegnő – ahogy a nyavalygása óta a barcelonai sajtóban előszeretettel nevezik – az AS című madridi újság szerint elérte a célját, hamarosan meghosszabbítják 2015-ig érvényes szerződését.

Ha a sportlap értesülései helytállók, mostani évi tízmillió eurós nettó fizetését 16 millióra (bő 4,5 milliárd forint) emelik, amivel a legjobban fizetett futballisták rangsorában a „szégyenteljes” tizedik helyről a másodikra lép előre.

Ezenkívül kap még egy vigaszt. Miután a legjobb európai futballisták rangsorában a számára nagy csalódást jelentő harmadik helyen végzett – a Barca két sztárja, Andres Iniesta és Lionel Messi mögött –, Florentino Perez klubelnök írásban megígérte neki, hogy a világ legjobb futballistájának januári ünnepélyes eredményhirdetésére személyesen kíséri el Zürichbe.

Legalább lesz, aki megvigasztalja a hercegnőt, ha ott sem nyer.