Sport

Kijátszotta a szabályokat Neymar és a PSG

K. B.

Létrehozva: 2017.08.04.

Cselhez folyamodhat Neymar átigazolása miatt a PSG, miután a spanyol liga a pénzügyi fair play-szabályának megsértése miatt blokkolta a 222 millió eurós (67,4 milliárd Ft) üzletet.

A Barcelona kénytelen elengedni Neymart, miután a brazil bejelentette távozási szándékát, a szerződésében szereplő rekordnagyságú összeget pedig a PSG hajlandó kifizetni. A francia klub vezetői ennek eleget téve csütörtök reggel meg is jelentek a 222 millió eurós (67,4 milliárd Ft) csekkel a spanyol La Liga madridi központjában.

– Nem ismerjük el a PSG-től érkező pénzt – nyilatkozta az As című lapnak Javier Tebas ligaelnök, aki a döntést a pénzügyi fair play-szabály megszegésével magyarázta. Ennek a lényege, hogy egy klub bérköltsége nem haladhatja meg a bevételei hetven százalékát.

De a PSG nem adta fel ilyen könnyen. Végül Neymar maga fizette ki a kivásárlási összeget, csütörtökön délután 222 millió eurót tett le a Barcelona asztalára, este pedig már alá is írta szerződését új klubjával, öt évre kötelezte el magát a párizsi egyesülethez.

Barcelonából eltüntették

Már a Neymar utáni életre készül egész Barcelona, a támadót eltüntették a városból. Előbb a Camp Nou egyik falára feszítettek ki egy új óriásposztert, amelyen a brazil támadó már nem szerepel. Aztán a Chapecoense elleni Gamper Kupa-meccs reklámplakátjáról is leszedték. Sőt az egyik legforgalmasabb bevásárlóközpont oldalán díszelgő Neymar-transzparenst is megsemmisítették.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142549_auto_resized.jpg
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713511511
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713511511
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713511511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713511511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143071_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Pótolhatatlan űrt hagyott az életünkben” – 4 éves kislány hunyt el az esti horrorbalesetben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja