Kijátszotta a közös klubból Hosszú Katinka a férjét

Kijátszotta a közös klubból Hosszú Katinka a férjét

Shane Tusup
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 31. 05:30
Bors

Az interneten jelentette be Hosszú Katinka, hogy új klubot alapít. Igaz, az Iron Swim nevet viselő egyesületnek még sem honlapja, sem Facebook-oldala nincsen. Mindenesetre azok a szakemberek dolgoznak majd ott, akik az Iron Aquatics sikereiért is feleltek.

A háromszoros olimpiai bajnok felkészülését – miként azt lapunk a múlt héten megírta – tényleg az a Petrov Árpád segíti, aki Petrov Iván, a szintén úszó Jakabos Zsuzsanna edző-férjének ikertestvére, és aki svájci munkáját felhagyva mondott igent Katinka felkérésére.

Az új klubra egyébként Katinka és Shane Tusup válása miatt van szükség. Az Iron Aquatics közös gyermek, ám miután a házaspár útjai szétváltak, és az amerikai tréner visszaköltözött az Egyesült Államokba, a napi ügymenetben egyre több probléma mutatkozott.

– Katinka május óta nem tud a válófélben lévő férjével beszélni, márpedig a klub ügyeinek intézéséhez Shane-re is szükség volna – mondta egy bennfentes. Minthogy átmeneti időszakról van szó, hivatalos információval senki nem szolgálhatott, így azt is az informátorunktól tudjuk, hogy a régi klubból voltaképp már mindenkit – a kicsi és nagy úszókat, trénereket, vezetőket, stb. – átigazoltak az Iron Swimbe.

– Meglehet, anyagi okai is lehetnek a klubalapításnak, nyilván komoly értéke van az Iron Aquaticsnak, amelyhez csaknem kétszáz ember tartozott. Egy üres klub viszont nem ér semmit – mondta a bennfentes.

Muszbek Mihály sportközgazdász nem ért vele egyet:

– A sajtóban megjelent egymilliárd forint körüli értéket soha semmi nem támasztotta alá. Nem szabad összetéveszteni az Iron Lady brandértéket az Aquaticséval – mondta a szakember. – A klubot önmagában semmire sem értékelem, sőt szerintem felszámolási vesztesége van. A klubok végterméke, az úszó, és az általa nyert pénzdíjak nincsenek összekötve.

Hosszú Katinka sem tejelt a Világkupán nyert millióiból a klubjának. Ez csak az egyénnek hoz bevételt. A tagdíjnak körülbelül kétszázezer forintnak kellene lennie, hogy nyereséges legyen egy úszóklub. Tehát sem az Aquatics, sem a Swim nem profit­orientált, de töredékrészben azért hozzájárulnak az Iron Lady értékéhez.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.