Sport

Kiderült, mit csinál a továbbiakban Ocskay Csicsó, a visszavonult hokipápa

Szabó Sándor

Létrehozva: 2017.02.25.

Létezik olyan jégkorongőrült, aki azt hitte, hogy idősebb Ocskay Gábor örökké fog dolgozni. Csakhogy ő is emberből készült. A Csicsó becenevű sportági vezető végleg lelépett a színről, az 1952-ben született sportvezető már nem a fehérvári hokisok szakosztály-igazgatója.

Forrás: Bors

Hihetetlennek tűnik, de igaz: a 65 éves Ocskay áttestálta eddigi funkcióját. A jövőben utódaként Szélig Viktor dolgozik tovább Székesfehérváron. S hogy az idősebbik Ocskay távozásának oka között szerepel-e az, hogy a hokicsapat az első és a mostani EBEL-bajnokságban utolsó lett, ez csak feltételezhető.

– Már tavaly áprilisban jeleztem, hogy vége lesz a dalnak – mondja a Borsnak Ocskay. – Tudja, nem akartam azt, hogy holtan vigyenek ki a csarnokból. Elég volt. Visszaveszek a tempóból. Persze a kulcscsomómat azért nem dobom be a kanálisba. Ameddig szükség van a tanácsaimra, addig szívesen segítem Szélig Viktort, az eddigi sportigazgatót.

Ocskay negyven idényt húzott le a jégkorongsportban, aktív hokisként volt válogatott, ám pályafutására egy gerincsérv tett pontot. Amikor aztán a Bp. Volán együttese Székesfehérvárra költözött, ő is ment a klubbal.

– A négy évtized alatt előfordult csodás momentumom, de mélypontom is bőven. Számomra a fiam, ifjabb Ocskay Gábor 2009. március 25-i halála az abszolút mélypont. Azóta is feldolgozhatatlan történés. Minden nap velem van – ezt már korábban is mondtam, és ma is tartom.

A búcsúzó, sokak által hokipápának nevezett Ocskay persze büszke a másik fiára, a második feleségétől származó 11 éves István Benedekre.

– Neki semmi köze a hokihoz. Remek zenész lehet. Zongorázik, csellózik, klarinétozik és persze a szolfézs is rengeteg időt vesz el.

Hokis azért maradt a famíliában. 

A leánya, Zsuzsa házasságából született nagyobbik unokája, a tízéves Vén Bendegúz már otthonosan száguldozik a jégen, remekül kergeti a pakkot. A kisebbik, a négy és fél esztnedős Bence a fehérvári jégcsarnokban a drukkereknek vezényelő menő dobos.

Ocskay Gábor büszkén említi, abban az időben kezdett hokizni, amikor még nem volt fedett jégpálya Magyarországon, majd az idők során megélte, hogy a magyar válogatott két A-csoportos vb-n is vitézkedett. Most majd több szabadideje marad, de nincs kétségünk afelől, hogy a hokipálya környékén rendszeresen feltűnik majd.

Legfeljebb annyi változatosságot engedélyez magának, hogy István Benedek majdani koncertjeire is ellátogat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142428_auto_resized.png
metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713480012
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713480012
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713480012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget