Sport

Kézilabda-vb: ennyi volt a csapatban

Bors

Létrehozva: 2017.01.26.

Elégedetlenkedhetünk a hetedik hely miatt, de a magyar kézilabdázás jelenlegi helyzetében ez inkább egy dicséretes eredmény – értékelt a Borsnak Hajdu János, a női válogatottal olimpiát is megjárt korábbi kapitány. A szakember azzal érvel, hogy a férfiak a 2012-es olimpiai elődöntő után nem jutottak ki a katari vb-re, s noha tavaly ott voltak Lengyelországban, csúnyán leszerepeltek (12. hely).

– Rendkívül erős és kiegyenlített az élmezőny, az első hét helyezett bármikor elérheti a dobogót – mondta Hajdu. A trénerrel zajló beszélgetésből és a vb statisztikai adataiból a következő tanulságokat tudjuk levonni.

Fontos volt edzőt cserélni

Talant Dujsebajev után jó döntés volt Xavi Sabatét kinevezni, még akkor is, ha legalábbis furcsa, hogy nem vitt ki magával klasszikus szélsőt. De a dán meccset a csapategységgel nyertük meg, úgyhogy csapatot építeni azt nagyon tud.

Hiányoztak a kimagasló teljesítmények

Legjobbunk, Nagy László átmeneti kiválása érvágás volt, ami megmutatta, hogy még mindig mennyire fontos a szerepe. Sem a mezőnyben, sem a kapuban nem sikerült olyan kimagasló egyéni produkciót nyújtani, mint például a házigazdáknál Nikola Karabatic képes.

A klubok a fejlődés gátjai

Hiába vannak tehetséges fiataljaink, ha a legjobb együtteseknél úgy vannak vele, igazán eredményesek a légiósokkal lesznek. Dugig van a Veszprém és a Szeged is velük, akik elveszik a játék- és így a fejlődés lehetőségét az ígéretektől.

A magyar mezőny erre elég

Hajdu egyetért abban Sabatéval, hogy addig nem tudunk jobb eredményt elérni, amíg a mindenkori kapitánynak támadás és védekezés között állandóan cserélnie kell, mert kevés az olyan játékosa, aki mindkét feladatot klasszis szinten ellátja. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584410
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584410
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja