Sport

Kenus olimpiai aranyérmesünk két fia is ott lesz az olimpián csak ÚSZNAK

szs

Létrehozva: 2016.07.18.

Örülhet Pulai Imre, kenus olimpiai aranyérmesünk, hiszen mindkét úszó fia indulhat a riói olimpián.

 Zalakaroson pihen kislányával, Lilikével Pulai Imre, aki nagyon büszke két fiára, Bencére és Vincére, hiszen mindketten a ma­gyar olimpiai úszócsapat tagjai.

– Figyelmeztettem őket, odakinn vigyáz­za­nak az értékeikre – magyaráz­ta Pu­lai papa. 

– Ben­­ce már járt az elő­olimpián brazil földön, s ott séta közben bizony kirabolták őket. 

A 24 esztendős Bence bevallja, a 2012-ben Londonban száz pillangón elért 52,19 mp-es idejét három évig meg sem közelítette.

– Tartottam kicsit tőle, hogy nem sikerül a szintidőt megúszni – vallotta be Bence, aki a Tüskecsarnokban sokadik nekifutásra egy külön versenyen 52,03-mal élete legjobbját érte el. Azt tartja, ha Rióban hasonlót úszik, középdöntőbe jut. Amúgy száz pillangón Cseh Lászlóval együtt indul, s ez feldobja, ugyanis Lacit tartja a világ legjobbjának. Ami 204 centi magasra nyúlt húszéves öccsét, a száz gyorson riói rajtjogot szer­zett Vincét illeti, ő B-szintidővel utazó.

– Megfogadtuk édesapánk tanácsát, az olimpiai faluból nem mozdulunk ki, csak ha versenyre megyünk, mert Rióban valóban nem megnyugtató a környezet – tette hozzá Bence.

S hogy valamikor öt és fél éves kishúguk is olimpikon lesz-e, erről Bence azt mondta: a kislány csapatjátékban, például kézilabdában viszi majd sokra. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653015
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653015
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653015
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított