Sport

Kenderesi edzője: Álom, hogy megveri Phelps-et és Cseh Lacit

(szs)

Létrehozva: 2016.08.09.

<p>Az amerikai gigász Michael Phelpst 200 pillangón kétszer, az előfutamok és az elődöntő során is legyőző Kenderesi Tamás mestere azt mondja: álom az aranyérem.</p>

Pár órával a 200 pillangó riói döntője előtt az ifjúsági olimpiai bajnok úszó, a Kendi becenevű Kenderesi Tamás regenerálódással töltötte az idejét, miközben mestere, Tari Imre nyilatkozott a Borsnak.

– Minden teher lekerült a válláról, miután kétszer is megverte a 19-szeres olimpiai bajnok Phelpst - mondta el a rói olimpiai faluból Tari Imre. – Négy kiválóság harcol az aranyéremért: Phelps, Cseh László, a dél-afrikai Chad le Clos és Tamás.

A tréner szerint a harmadik, egyben utolsó forduló lesz a sorsdöntő.

– Addig kell a nagyokkal tartania a lépést. A harmadik forduló nem sikerült neki az elődöntőben, és ezt kell megbeszélnünk a finálé előtt. Azt tudom, hogy Tamás lazán verseng majd, de maradt benne még elég energia. Ráadásul képes arra, hogy menet közben áttekintse a medencét, és van benne annyi spiritusz, hogy az utolsó ötvenen nagyon felgyorsuljon.

Nos és hogy nyerhet-e Kendi? Erre Tari is kíváncsi.

– Álom lenne, tudniillik Phelps és Cseh rutinja jelentősebb. A dobogós helyezésben viszont biztos vagyok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689016
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087231_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító üzenetet posztolt T. Danny exe, Kecskés Enikő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689016
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított