Sport

Kemény Dénes pólós trükkökre tanítgatja Márk fiát

Szabó Sándor

Létrehozva: 2017.04.11.

Forrás: Facebook

A vízilabda-kapitányként három olimpiai aranyérmet (2000, 2004, 2008) jegyző Kemény Dénes legkisebb fia, a 11 éves Márk most épp a rollerezésért van oda, de azért a pólót sem hanyagolja. 

– Nem befolyásolom a fiamat a sportágválasztásban – mondta a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. – Tehetséges teniszező, rollerrel igazi akrobata, focizik, úszik, és heti háromszor Szentendrére jár vízipólózni.

Kemény apu­ka meglepődött, hogy Márk balkezes és jobblábas, tudniillik ő és a nagypapa, az expólós Kemény Ferenc épp ellenkezőleg, jobbkezes és ballábas.   

– Ha elkísérem a vízi­labdaedzésére, arra tanítom, amint látja, hogy az ellenfél el­lövi a labdát, rögvest tempózzon előre. Tudniillik két eset van, vagy gólt kap a csapata, vagy őt indítják a labdával, és gólt szerezhet – árulta el, mire okítja a fiát, akire talán a legnagyobb hatással a 2008-as olimpiai vízilabdafinálé volt. 

– A tévében látta a pekingi olimpiai döntőnket, amelynek a végén a játékosaim behajítottak a vízbe. Ez persze nagyon tetszett neki.

Azért az édesapa futballimádatából sem maradhat ki Márk.

– Nagy Manchester United-rajongó vagyok, így már kétszer kivittem magammal az Old Traffordra. Ennek ellenére nem sértődöm meg, ha végül mégis inkább pólós válik belőle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132075_auto_resized.jpg
origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713243309
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17112476_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133093_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az ukrán védelmi erők csapást mértek egy Krímben található orosz parancsnoki állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127942_auto_resized.jpg
life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713243309
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17115817_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Csak egy kiflit akart a NAV, a koszovói pékek a hátsó ajtón át menekültek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján