Sport

Kávézót akar nyitni Földházi Zsófia

Füredi

Létrehozva: 2018.05.03.

Saját készítésű termékeit szeretné saját kávézójában árulni Földházi Zsófia világ- és Európa-bajnok öttusázó. Majd ha befejezi a sportot.

Forrás: MTI

A sütemények döntöttek a sorsomról, és irányítottak a vendéglátás felé – mondja Földházi, aki még csak 24 éves, de már tervezi a jövőjét, az ősszel diplomázik a Budapesti Gazdasági Egyetemen. Az ott tanultakat saját vállalkozásában is kamatoztatni tudja majd.

– Gyerekként édesszájú voltam, és ha a nagymamáknak segíteni kellett, egyből röpültem. Főként a sütik miatt. Azóta érdekel a sütés-főzés – meséli a KSI versenyzője, aki saját magának ritkán főz. – Az edzések miatt hétközben nincs sok időm, ám ha nincs verseny a hétvégén, elfoglalom a konyhát. Kikapcsol, feltölt. Ma már az összetettebb ételek és a borkultúra érdekel, bár palacsintasütésre bármikor hajlandó vagyok.

Földházi Zsófi szívesen lepi meg családtagjait, barátait valami különlegességgel, mint mondja, szégyellné, ha nem saját készítésű ajándékkal kedveskedne szeretteinek karácsonykor vagy más ünnepeken. Nagy sikert aratott az ízesített olaja, a fűszerezett bora, vagy a leköszönt szövetségi kapitánynak, Pálvölgyi Miklósnak készített boros szilvalekvárja.

– Régebben gyakran vittem valami finomságot edzésre, miközben elfogyasztottuk Gyenesei Leilával, Marosi Ádámmal, Tibolya Petivel, jót beszélgettünk – mondja, és el­árulja: régi vágya egy kávézó nyitása, ahol a Földházi-féle finomságokat is meg lehet kóstolni. Egyébként miközben tervezget, készül a ma kezdődő kecskeméti világkupára, illetve a júliusi, székesfehérvári Eb-n és az őszi vb-n is szeretne helytállni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142355_auto_resized.jpg
origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713505212
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713505212
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713505212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713505212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget