Sport

Katonának állt a Fradi-legenda és fia

Bors

Létrehozva: 2019.08.12.

Több mint 30 év után visszatért a Honvédséghez a Ferencváros örökös bajnoka, Keller József, aki önkéntes törzsőrmesterként, fia pedig őrmesterként kötelezte el magát.

Csatlakozott a Magyar Honvédség 60. Mike József Területvédelmi Zászlóaljához Egerben a Fradival a Bajnokok Ligájában is pályára lépő korábbi védő. Az 54 éves Keller József 1988-ban már tíz hónapig szolgált sorkatonaként – egy évvel azelőtt, hogy az év focistájának választották Magyarországon.

– Csak pozitív élményeim voltak a katonasággal kapcsolatban, ráadásul hasonlóan fontos a csapatszellem, a bajtársiasság és a kitartás, mint a sportban – mondta a Borsnak Keller, aki több mint három évtized után 29 éves fiával csatlakozott a Honvédséghez.

– A fiam már nem volt katona, de szívesen kipróbálta volna magát, ezért amikor egy baráti beszélgetés alkalmával szóba került az önkéntes honvédelem, elhatároztuk, mi is csatlakozunk. Egerre a történelmi múltja miatt esett a választás – tette hozzá a korábbi 29-szeres válogatott védő. A 12 modulból álló beiktatás első lépéseként már aláírták szerződésüket a területvédelmi zászlóaljhoz, de ifjabb Keller József egy 24 napos kiképzésen is részt vesz majd – ez alól katonai múltja miatt édesapja mentesül.

– A fiam az egyetemen matematikát tanult, de az önkéntesség lehetőséget ad a Honvédség intézményében való továbbtanulásra, és szeretném, ha aktív katonai pályát futna be – mondta Keller, aki a rájuk váró feladatokról is beszélt.

– Békeidőben sport, illetve kulturális programokon veszünk részt, de esetleges természeti katasztrófa esetén minket is behívnak – mesélte a Fradi-ikon, aki a klub utánpótlás szakágvezetőjeként dolgozik.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713484211
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713484211
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713484211
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713484211
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget