Sport

Kiáll Hosszú Katinka mellett az úszónő miatt megbukott Gyárfás Tamás

K. D.

Létrehozva: 2019.01.10.

Forrás: MTI, Czerkl Gábor

Megérkezett a washingtoni bíróságra az a perirat, amelyet Hosszú Katinka (és két társa) nyújtott be. Ezt azért indították a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) ellen, mert a szervezet meggátolta, hogy részt vegyenek a független International Swimming League (ISL) tavaly decemberi, jelentős pénzdíjakkal kecsegtető nyitóversenyén.

A FINA kétéves eltiltással fenyegette azokat, akik rajthoz állnak Torinóban. Ezek után az olasz szövetség elnöke, Paolo Barelli lefújta a viadalt, emiatt fordult Katinka, Andrew Michael és Tom Shields bírósághoz. A FINA a periratról még nem kapott tájékoztatást. A szervezet a Washington Post cikke alapján értesült a fejleményekről. Alighanem több hónapos procedúra előtt állnak a felek, hiszen az érdekelteket meg kell hallgatni.

Gyárfás Tamás, aki Katinka támadásai nyomán 2017 január­jában mondott le a hazai úszószövetség elnöki tisztéről, a FINA legfelsőbb döntéshozó testülete, a huszonöt fős büro szavazásán két társával engedélyezte volna, hogy az úszók a pénzdíjas versenyen elindulhassanak.  

– Díjazom az olyan úszókat, mint Katinka, aki – Adam Peaty-vel és Sarah Sjöströmmel ellentétben – a rövid pályás vb-t és a torinói viadalt is vállalta volna. Több más világsztár azonban csak a pénzdíjas versenyen vett volna részt – mondta a Borsnak döntése okát Gyárfás Tamás. A sportvezető szerint megoldást jelenthet, ha az ISL együttműködne a FINA-val, és közösen hoznának tető alá egy minden eddiginél nagyobb pénzdíjazású viadalt, amely a sportolók érdekeit képviselné. 

Úgy tudjuk azonban, az ISL tulajdonosa, az ukrán Konsztantin Grigorisin a saját olajipari vállalatát szeretné névadóként szerepeltetni, ahogy azt a különféle extrém sportokkal a Red Bull is tette.   

Ellentámadásban a FINA

Az ISL ötletét lemásolva a FINA is meghívásos viadalt szervezne tavaszra, ugyanúgy csapatban versenyezhetnének majd olimpiai és világbajnok úszók. Az eseményről még tárgyalnak, ám úgy értesültünk, az Egyesült Államok, Kína és Magyarország adna otthont a rendezvénynek. A pénzdíjjal sem fukarkodna a szervezet, 4 millió dollárt, azaz 1,25 mil­liárd forintot osztana szét az úszók között.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143038_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713514210
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143272_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713514210
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713514210
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713514210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja