Sport

Katasztrofális meccsen debütált Balogh

K. B.

Létrehozva: 2016.01.18.

Bemutatkozott nagy verést kapó új csapatában, az olasz első osztályú Palermóban Balogh Norbert, aki a Genoa ellen bő húsz percet játszott.

Komolyan számolnak Palermóban Balogh Norberttel, aki pár nap közös munka után máris megkapta a bizalmat Fabio Viviani ideiglenes vezetőedzőtől – bár a háttérben minden bizonnyal Maurizio Zamparini elnök akarata állhatott, aki korábban már hangoztatta, mennyire odáig van a magyar támadóért. Olaszországban ritkán igazolnak focistát 2,2 millió euróért a kispadra, ezért Baloghot múltheti szerdai bemutatását követően már a vasárnapi, Genoa elleni alsóházi rangadón bedobták a mély vízbe.

Viviani mester a 69. percben, 0-1-es állásnál huszonegyre lapot húzott: tíz emberre fogyatkozott csapatába becserélte Baloghot, aki bő két és fél év szünet után első magyarként szerepelhetett Serie A-s mérkőzésen. Legutóbb, 2013. május 19-én Tőzsér Dániel játszott végig egy bajnokit épp a Genoa színeiben a Bologna ellen.

A magyar csatár a szintén becserélt olasz válogatott Alberto Gilardinóval alkotott támadópárost, ám nem tudott segíteni a szicíliai gárdán, amelyet a meccs finisében teljesen szétzilált a Genoa. A talán még kissé megilletődött Baloghot az egyik hazai focista rögtön bebőrözte, majd a magyar csatár már 4-0-s hazai vezetésnél nem tudott élni a szépítés lehetőségével, a kapus kitűnően lépett ki elé. A Palermo a vereségével a 17., közvetlenül a kieső zóna előtti helyre csúszott vissza a tabellán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik