Katari milliárdokat fektetnek a Győrbe?

A Győr is rajta van azon spanyol befektetőknek a listáján, akik katari pénzből több európai klubot is felfuttatnának. Szakértőnk szerint évi tíz­mil­liárd forintból BL-főtáblás csapat épülhet.
A Győr is rajta van azon spanyol befektetőknek a listáján, akik katari pénzből több európai klubot is felfuttatnának. Szakértőnk szerint évi tíz­mil­liárd forintból BL-főtáblás csapat épülhet.

Katari milliárdokból épülhet kelet-közép-európai álomfocicsapat Győrben. Az elsőre kissé hihetetlennek tűnő elképzelés megvalósulása még rengeteg mindentől függ, ám a tapogatózás már megkezdődött. Lapunk elérte azt a névtelenséget kérő menedzsert, aki segédkezhet az üzlet létrejöttében – az illető megerősítette, hogy a Győr valóban az érdeklődők egyik befektetési célpontja.

– Spanyol üzletemberek szeretnének létrehozni egy alapítványt, amely elsősorban katari forrásból három nagyobb múltú spanyol együttesbe, egy nyugat- és egy kelet-európai csapatba invesztálna – magyarázta a menedzser. – A régiónkból cseh, szlovák, szlovén és horvát klub is szóba került, jómagam a szép stadionnal rendelkező, rendezett körülmények közt működő Győri ETO-t ajánlottam a befektetők figyelmébe. Nem arról lenne szó, hogy kivásárolnák a klubot, hanem valamilyen konstrukcióban együttműködnének Tarsoly Csaba tulajdonossal, ha ő is hajlana az együttműködésre. Hivatalos megkeresés egyelőre nem történt, mert az alapítvány létrehozására még várni kell.

Dénes Ferenc sportközgazdász szerint a kelet-közép-európai klubok azért vonzóak a tőkés beruházók számára, mert jóval kevesebb ráfordításból tudnak belőlük akár BL-főtáblás csapatot építeni, mint a nyugatiakból.

– Három-ötmilliárd forintos éves költségvetésből három év alatt kétszeres bajnokcsapatot lehet építeni, tízmilliárdból pedig osztrák mintára három éven belül kétszer el lehetne jutni a BL-főtáblára – állítja a szakember. – Ami kicsit riasztó, hogy egy magyar klubnál bevételről szinte nem lehet beszélni a kevés néző miatt, miközben az ilyen típusú befektetők a pénzükért szórakozni szeretnének, és elismerést várnak.