Sport

„Kár, hogy nem szombaton rendezik a versenyt” – többet csajoztak volna Budapesten az F1-pilóták

Bors

Létrehozva: 2016.07.26.

Odáig voltak a pilóták a budapesti futamtól, bár nem is annyira a pályán zajló eseményektől, mintsem a körítéstől. Konkrétan a magyar csajoktól.

Kár, hogy nem szombaton rendezik itt a versenyt. Tök jó lenne, ha utána még maradna időnk felfedezni a várost, bulizni egyet. A lányok gyönyörűek Pesten, csak bánom, hogy alig tudunk rájuk figyelni, merthogy a versenyre kell koncentrálnunk! – mondta a Hungaroringen harmadikként végzett Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája.

De a győztes és vb-címvédő Lewis Hamilton sem ment el szó nélkül a hoszteszfelhozatal mellett.

– Magyarországon rengeteg a jó nő, a rajtrácson mindegyikük csodás volt, még a ruházatuk is. Nem mindenhol válogatnak össze ennyi csinos lányt – mondta a brit pilóta, s nyilván közben barátjára, a leintés után a nyakába ugró Palvin Barbira is gondolt közben. – Mi, akik facérok vagyunk, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, de Nico Rosbergnek nagyon nehéz lehet – utalt Hamilton arra, hogy csapattársa nős, és két gyereke van.

Kimi kiakadt

Kimi Räikkönen a 14. helyről rajtolva a hatodik helyen zárt, mégsem volt maradéktalanul elégedett. – Vicc, ahogy a versenybírók döntenek néha. Amikor meg akartam előzni Verstappent, szerintem nem volt korrekt. És az sem tetszett, ahogyan a szombati időmérőn a 107 százalékos szabályt csak azokra alkalmazták, akik nem jutottak tovább a Q1-ből. Így semmi értelme az egésznek – hőbörgött a finn ferraris.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091212_auto_resized.jpg
vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711659912
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711659912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított