Sport

Kapusedzőnek hívja a Hertha Királyt

szs

Létrehozva: 2015.06.29.

Meglepődött Király Gábor, amikor Michael Preetz egyedi ötletéről hallott. A Hertha BSC menedzsere trénerként visszavárná Berlinbe a magyar futballválogatott kapusát.

A Berliner Kurier azt írta, a Dárdai Pál edzette HBSC-ben a jövőben korábbi klasszisjátékosokra számítanának szakvezetőként. Így elhangzott Király neve is. A 95-szörös válogatott kapuvédő szerint érdekes ez a felvetés.

– Csakhogy én két idényre elköteleztem magam a Haladáshoz, július elsején veszem fel a munkát, tehát védek tovább - reagál erre Király, majd hozzáteszi, korábbi külföldi klubjai vezetőinek fejében is megfordult ugyanez az ötlet.

A berliniek ajánlatát megtisztelőnek tartja. Most foglalt ugyan, de nem zárja ki, hogy később dolgozzon Berlinben.

– Igaz, Petry Zsolt is a Hertha-kapuvédők felkészítésével foglalatoskodik, de két magyar igazán békésen megférne egymás mellett.

Király jelenlegi nemzetközi kapusiskolájában tizenöt kapuvédőt “képez ki”, közöttük egy osztrák és egy finn tanítványt. Kérdés, a 2004. július negyedikén született, az angol Fulhamben szereplő Mátyás nevű fia hol folytatja pályafutását?

– Jelenleg Angliában fejezi be iskolai tanévét, és mivel elég nagy fiú már, a hazatérése után majd eldönti, a Haladás vagy a Király-kapusiskola mellett teszi-e le a voksát.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492310
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492310
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492310
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492310
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget