Sport

Káosz és szemét maradt a vizes-vb után

K. D.

Létrehozva: 2017.09.28.

Szemétben és építési törmelékben úsznak a vizes-vb helyszínei, pedig már bő hónapja véget ért még a masters-viadal is. A szinkronúszás helyszíne, a Városligeti Műjégpálya egy raktárra hajaz. Szerdán még folytak az eltakarítási munkálatok, igaz, alig lézengtek munkások a csónakázótó helyén. 

– A takarítást végző cég azt ígérte, hogy jövő héten makulátlan lesz a Városligeti Műjégpálya. Már nincs sok munka. A világítási állványt kell még lebontani – fogalmazott a Borsnak Borsa Miklós, a Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője, aki a többi helyszínről is szót ejtett. – Az óriástornyot négy nappal a vb után lebontottuk, és visszaadtuk a forgalomnak az utat, rá három napra pedig a villamos is közlekedett.

A toronynak valóban hűlt helye, ám az alapot képező betonplaccon, amely marad a Batthyány téren, még mindig építési területre emlékeztet. 

– Nem tudom, mi lesz ott, ahogy azt sem, mikor lesz ott rend. Az biztos: a 2020-as       Eb-n ismét ugrani fognak onnan a versenyzők – zárta a szóvivő.

Az úszás fő helyszínén, a Duna Arénánál jelenleg a mobil lelátók bontása zajlik. Mint ismert, az uszodakomplexumot hatezer férőhelyes lelátókkal tervezték, csak a vizes-vb idejére építettek hozzá ideiglenes tribünöket, hogy a versenyek alatt tizenkétezren férjenek el. Az Aréna átadásánál Fürjes Balázs kormánybiztos hangsúlyozta, az ideiglenes szerkezetet százszázalékosan újrahasznosítják, P+R parkolót építenek a vaselemekből. Ehhez képest a Zoom.hu internetes portál azt írta: hulladékként adják el az elemeit. 

– E szerkezetből – ahogyan azt a beruházó ígérte – a Hungexpo területén parkolóház épül, illetve csarnokok építésére, tetőszigetelés során hasznosítják újra. Kizárólag a teljes építmény alig néhány százalékát kitevő anyagok, nem szerkezeti elemek kerülnek újrafeldolgozás végett a hulladékfeldolgozóba – juttatta el közleményét lapunknak a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja. 

Csak drágul és drágul

Bár már rég véget ért a vizes-vb, a héten újabb költségnövekedések történtek. Összesen 182,85 millió forinttal drágult a csúcsesemény. Balatonfüreden a rendezvényhez szükséges létesítmények tervezése és kivitelezése lett 27,85 millió forinttal drágább, míg az eseményt biztosító Valton nettó 72 millió forinttal kapott több pénzt egy szerződésmódosításnak köszönhetően. De a szinkronúszás költségei is emelkedtek 83 millióval.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698611
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698611
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698611
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított