Kammerer vérszerződést kötött londoni kajakos társaival

Kammerer vérszerződést kötött londoni kajakos társaival

kajak
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 04. 10:30
Sz. S.

Nehéz hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy Kammerer Zoltán nem ül többé kajakba. Pedig hát úgy döntött, a 2020-as tokiói olimpia után végleg megpihen a lapát­ja. Egy örökké bohókás sporttörténeti nagysággal leszünk kevesebbek.

– Nem mindegy, kijutok-e To­kióba, hiszen az lenne a hatodik ötkarikás viadalom. A kérdés az, hogy a házamban lévő sportmúzeumomban 35 világversenyes érem marad-e, vagy bővítem ezt a számot – magyarázta a Kamera becenevű sportember. Leírni is hosszú: három-három olimpiai és világbajnoki aranyérmét hét Eb-címe egészíti ki, így összesen 4 olimpiai, 15 vb- és 16 Eb-érmet szerzett.

– Az Európa Játékokon szerzett két első helyem kimaradt a listázásból… – veti közbe hamiskásan, aztán megegyezünk arról, azokat nem számítjuk ide. Szóval, Tokió a hatodik ötkarikás eseménye lehet, és igazán rászolgálna arra, hogy ő vigye a megnyitón nemzeti trikolorunkat. Azt nem először tenné.

A 2008-as pekingi rendezvénye azért ke­serédes, mert ő volt ugyan a magyar csapat zászlóvivője, de „csak” két negyedik helyezés­el tért haza.

– 1987 óta íródó pályafutásom legkedvesebb versenyzőtársa Kucsera Gábor, akivel számos huncutságot műveltünk. Még bokszoltunk is a rákospalotai Edőcs István Ökölvívó Egyesületben. Jól elvoltunk futballügyekben is, noha ő Fradi-, én pedig Újpest-drukker vagyok. Csak nehogy elfeledkezzek a 2012-es londoni második helyezett négyes tagjairól. Velük örökös „vérszerződést” kötöttem, Pauman Dá­niel, Tóth Dávid és Kulifai Tamás remek harcosok. Itt kell említenem Fábiánné Rozsnyói Kata­lint, egyik korábbi edzőmet, nélküle nem végeztünk volna má­sodikként –mesélte a kajakos. 

És hogy 41 évesen miért elnyűhetetlen, mint a szíj? Kitartó edzésmunka és sportága iránti alázat – ennyi a titok. Amikor 1987-ben Gödön összevitázott a nővérével, és a testvére dél­után azzal tért haza, ő bizony lelátogat a kajakosok tréningjére, Kamera követte, és immár 32 éve ül hajóban. Máig emlékezetes kalandja az, ami 15 éves korában esett meg vele. Hajnali négykor kelt, az volt a feladat, hogy meg kell kerülniük a Szent­endrei-szigetet. A szolnoki edzőtábort nevezi szíve csücskének, ott reggelente jókat beszélget a gondnokkal. Kávézgatás közben várják a tábor többi dolgozóját, akikkel örömmel eldiskurál tréningje előtt. Aztán, hogy valójában mi lesz a Tokió utáni visszavonulásával? Tudni kell: a 2024-es olimpiára összeállított úgymond Párizs-keret tagjaival gyakran utazik külföldi edzőtáborba. Ott tanácsot oszt, együtt lapátol a fiatalokkal. Bennünk mocorog a kisördög, hogy még 45 évesen is lesz mit mutatnia a vízen a huszonéveseknek…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.