Sport

Juhászék már egy döntetlennel is vagyonokat keresnek

szs

Létrehozva: 2016.05.19.

Tizenhat év alatt csaknem háromszorosára emelkedett az a pénzösszeg, amit az UEFA az Eb-ért fizet: az idén már 96,3 milliárd forintot oszt szét a 24 résztvevő között.

Forrás: Cser Dániel

Sok mindent lehet mondani Michel Platinire, csak azt nem, hogy ne szerzett volna pénzt UEFA-elnöklése idején. 2007 januárjától 2015 de­cemberéig regnált, de aztán megbukott, mert a Sepp Blattertől bezsebelt 1,35 millió fontjáról (556 millió forintjáról) képtelen számlát felmutatni. 

Mi mégis sokat köszönhetünk neki. Eleve a francia emelte 24-esre az idei döntőben focizó válogatottak számát, az újítás nélkül pedig a mostani tornáról is lemaradt volna a magyar csapat, amely pénteken már az Eb-szereplés jegyében fo­gadja az elefántcsontparti együttest.

Másrészt nagy szerepe volt Platininek abban, hogy az UEFA minden idők legnagyobb pénzalapját, 301 millió eurót (96,3 milliárd forintot) oszt szét. Hihetetlen, de igaz: a 2000-es Eb-finálé 109 millió eurójához (34,9 milliárd forintjához) képest 2,7-szer magasabb összeg vándorol a résztvevő szövetségekhez.

A létszámnövekedés megsokszorozza a bevételt is, a 2012-es Eb-hez képest az UEFA idén 80 (!) százalékkal több jegyet dob piacra, a reklám- és egyéb jogokból a négy évvel ezelőttihez képest ötvenmillió euróval több, ötszázmilliós (160 milliárdos) összeget remélnek.

Így aztán az aranyérmes elképesztő összeget vihet haza: szerencsés esetben, három csoportgyőzelmet feltételezve, összesen 27 millió eurót (8,6 milliárd forintot)!

Indulás = meggazdagodás

Rajtpénz: 8 millió euró / 2,56 milliárd forint
Döntetlen a csoportban: 500 000 euró / 160 millió
Győzelem a csoportban: 1 millió euró / 320 millió
Győzelem a nyolcaddöntőben: 1,5 millió euró / 480 millió
Győzelem a negyeddöntőben: 2,5 millió euró / 800 millió
Győzelem az elődöntőben: 4 millió euró / 1,3 milliárd
Az ezüstérmes tiszteletdíja: 5 millió euró / 1,6 milliárd
Az aranyérmes tiszteletdíja: 8 millió euró / 2,56 milliárd

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653314
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított