Sport

Juhász: Ronaldo tiszteletét is kivívtuk az Eb-n

Bors

Létrehozva: 2016.09.28.

<p>Izgalmas történeteket osztott meg a nyári Európa-bajnokságról Juhász Roland. A válogatottságtól visszavonuló hátvéd a Magyar Hullám Közéleti és Kulturális Társaság hétfői brüsszeli rendezvény vendége volt.</p>

Továbbra is rajonganak egykori belga klubjánál Juhászért, a vasárnap esti Anderlecht–Westerlo mérkőzés előtt a szurkolók autogramért és közös fotókért álltak sorba. A hátvéd csodálatos nyolc évet töltött a klubnál, pályafutása legnagyobb sikerének mégis a nyári Európa-bajnoki szereplést tartja.

– Tizenegy éves korom óta arról álmodtam, hogy a válogatottal kijutunk egy világversenyre – kezdte Juhász. – Ott érzi meg igazán az ember, mit jelent, amikor 15 millió ember szurkol a csapatnak, köztük sok kisgyerek. Életem legnagyobb élménye, amikor az Európa-bajnokságon húszezer magyar szurkoló fogadott bennünket a stadionban.

A 94-szeres válogatott belga karrierje is a nemzeti csapat miatt szakadt meg, mert a klub tiltása ellenére a válogatottat választotta. A franciaországi túráról pedig jobbnál jobb sztorikkal tért haza.

– Érdekes momentum volt, amikor a portugálok elleni mérkőzés utolsó perceiben Cristiano Ronaldo azt mondta Németh Krisztiánnak, hogy mindkét csapatnak jó a döntetlen. Úgy érzem, tiszteletet vívtunk ki az első két meccsen – emlékezett vissza Juhász, aki a belgák elleni kiesésről is mesélt egy történetet. – Romelu Lukaku átjött az öltözőnkbe, hogy mezt cseréljen velünk. Romelu emlékezett rá, hogy fiatal játékosként segítettük a pályáját az Anderlechtnél.

A Videoton 33 éves hátvédje pedig már a futball utáni életét tervezi. Nemrég kezdte el a TF sportszervező szakát. Mint mondta, sajnos az érettségije ráment a profi karrierre, de lelkiismereti kérdés volt, hogy befejezze az iskolát.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713596417
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713596417
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja