Sport

Jövő héten áll munkába Szocsiban: Felemásan fogadták Kassai kinevezését

K. B.

Létrehozva: 2020.01.11.

Vegyes reakciókat váltott ki Oroszországban, hogy Kassai Viktort nevezték ki a helyi játékvezetők szakmai főnökévé. Akár 300 millió forintot is kereshet évente.

Forrás: Reuters

Bombaként robbant a hír, hogy az orosz játékvezetők szakmai vezetője lett a néhány hete visszavonult legismertebb magyar focibíró. Kassai feladata az első három osztályban ténykedő bírók munkájának megszervezése, irányítása. Mindezt jó pénzért teheti: elődje, a lemondott olasz Roberto Rosetti 1 millió eurót (333 millió Ft) keresett évente a Szport-Ekszpressz szerint.

– Nekem ez óriási lehetőség, a magyar játékvezetést képviselem külföldön. Olyan, mintha egy magyar edzőt valamelyik számottevő külföldi válogatott mellé hívták volna szövetségi ka­pitánynak – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a 44 éves Kassai.

Kinevezése vegyes érzelmeket váltott ki Oroszországban, a helyi újságok a sikerei mellett (BL- és klubvilágbajnoki döntőn is ténykedett) kivétel nélkül a hibáit is megemlítik. Többek között a 2012-es Eb-n a hazai ukránoknak nem adott meg egy szabályos gólt.

– Nem értem, miért hívunk külföldit, én az orosz szakembereket támogatnám – mondta Valerij Gazzajev korábbi orosz szövetségi kapitány a Kommersantnak. Azonban voltak pozitív hangok is. A szövetség tiszteletbeli elnöke, Vjacseszlav Koloszkov úgy fogalmazott: nagyszerű a döntés, mert Kassai az egyik legjobb bíró.

A magyar szakember jövő héten, Szocsiban kezdi meg új munkáját, VAR-képzésre kíséri majd az orosz sporikat, majd edzőtáborba vonulnak. Azt egyelőre nem tudni, munkájához kiköltözik-e Oroszországba, vagy utazgatások mellett részben Magyarországról végzi majd a munkáját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711679416
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075627_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711679416
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított