Sport

Janics Natasa senkinek se kell

Sz. S.

Létrehozva: 2012.10.19.

Miután kiderült, hogy a szerbek nem is hívták magukhoz Janics Natasa férjét, Andrian Dusevet dolgozni, felvetődött a kérdés: van-e visszaút számukra. Kovács László edző szerint nincs.

Kovács László, Janics egykori szegedi edzője elmondta, a kajakos tegnap reggel még edzett Maty-éren, azután férje társaságában Bulgáriába utazott. – Egy hónapra távoztak, de azt nem tudom, milyen szándékkal tették – mondta a Borsnak Kovács.

A mester aztán még érdekesebb információt osztott meg lapunkkal. – Együtt fogyasztottam el egy halászlét Mirko Nisoviccsal, a Szerb Kajak-Kenu Szövetség elnökével Szegeden, és az egykori kiváló kenustól megkérdeztem, hogyan ítélik meg Janics Natasa jövőjét. Nisovics nem kertelt, azt válaszolta, egyre kevésbé lát tisztán az ügyben, és fogalma sincs arról, mi lehet a következő fejlemény.

Kovács László arra a felvetésünkre, vajon az új helyzetben lát-e arra esélyt, hogy a versenyzőnő visszatérjen a szegedi klubhoz, nemmel válaszolt. – Nem szívesen beszélek már Natasáról, hiszen korábban hazugnak nevezett.

Bár a jövőjét illető döntés csakis az EDF Démász-Szeged szakosztályvezetésére tartozik, én a helyében nem térnék vissza a klubhoz. Arról pedig értelemszerűen végképp szó sem lehet, hogy újra átvenném edzései irányítását. Egyszer s mindenkorra befejeztem vele.

Petrovics Kálmán, a szegedi klub igazgatója elmondta, magánemberként nem beszélhet az ügyről, mint sportvezető csak annyit tehet hozzá, hogy majd a klub elnöksége eldönti, mi legyen Natasával. Egy biztos, ők továbbra is felbontottnak tekintik a szerződését.

A hazai szövetség október 24-én dönt Janics versenyzési engedélyérôl, Ábrahám Attila főtitkártól azt kérdeztük, érez-e olyan hoz-záállást az elnökségi tagok részéről, hogy inkább kiadják a dokumentumot, csak hogy szabaduljanak a kellemetlen ügytől.

– Nem tudom, ki mit gondol Janics kálváriájáról – mondta Ábrahám Attila –, egy azonban biztos: most, hogy kiderült, a szerbek nem fizetnek érte, csak arról kell dönteni, kiadjuk-e a szerb versenyzési engedélyét, pénzről nem lesz szó. Ha az elnökség nemleges választ ad, akkor is több út áll Janics Natasa előtt: a férje jogán lehet bolgár, vagy maradhat magyar, dönthet azonban úgy is, hogy szerb lesz, két évig akkor sem versenyez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711668312
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079061_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tolvai Reni lufikkal jelentette be, özönlenek a jókívánságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086128_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711668312
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított