Sport

Ismét egymásnak feszül Guardiola és Mourinho

Bors

Létrehozva: 2016.08.13.

<p>A szakértők a két manchesteri csapat párbaját várják a bajnoki címért a ma induló angol élvonalbeli fociligában. Sajnos a kedvelt bajnokságot egyelőre keveset láthatják idehaza.</p>

Forrás: AFP

Itt vannak a világ legjobb edzői

Az idény legpikánsabb ütközetének a két újdonsült manchesteri menedzser, a City kispadján ülő Pep Guardiola és az Unitednél munkába álló José Mourinho egymásnak feszülése ígérkezik. A világ talán két legjobb szakembere korábban Spanyolországban űzött ádáz harcot egymással. Rajtuk kívül olyan nagynevű edzők dolgoznak még a Premier Leauge-ben, mint Antonio Conte (Chelsea), Jürgen Klopp (Liverpool), Arséne Wenger (Arsenal), Claudio Ranieri (Leicester), Mauricio Pochettino (Tottenham), Ronald Koeman (Everton) és Slaven Bilic (West Ham).

A legnagyobb tévés bevételt generáló liga

5,1 milliárd fontért, azaz 1830 milliárd forintért keltek el a közvetítési jogok az idényre. 

A játékosok összértéke itt a legmagasabb

A PL-futballisták összértéke 4,13 milliárd font, vagyis 1500 milliárd forint. A nyártól pedig ebben a bajnokságban játszik a világ legdrágább játékosa, a Manchester United által százmillió fontért vásárolt Paul Pogba is.

Angol bajnokság, 1. forduló

Szombat

Hull–Leicester 13.30 (Spíler TV)

Burnley–Swansea 16.00

Crystal Palace–West Brom 16.00

Everton–Tottenham 16.00 (Spíler TV)

Middlesbrough–Stoke 16.00

Southampton–Watford 16.00

Man. City–Sunderland 18.30 (Spíler TV)

Vasárnap

Bournemouth–Man. Utd. 14.30 (Spíler TV)

Arsenal–Liverpool 17.00 (Spíler TV)

Hétfő

Chelsea–West Ham 21.00 (Spíler TV)

Brutális költekezés

A legtöbb pénzt a két manchesteri csapat költötte el a nyári átigazolási piacon. A City 165 millió fontért (59,5 milliárd Ft) szerződtette John Stonest, Leroy Sanét, Gabriel Jesust, Ilkay Gündogant, Nolitót, Marlos Morenót, Gerónimo Rullit és Olakszandr Zincsenkót, míg a United 156 milliót (56,2 milliárd Ft) vert el a Paul Pogba, Henrikh Mkhitaryan, Eric Bailly trióra.

A Manchester City a legesélyesebb

A fogadóirodák szerint a legesélyesebb csapat a bajnoki címre a Manchester City, amelynek révbe éréséért mindössze 3,5-szeres pénzt fizetnek. Guardioláékat a United (4,33), a Chelsea (6,5) és az Arsenal (7) követi. A Leicester címvédéséért az idény előtt tízszeres szorzót kínálnak.

Spíler TV

Az angol bajnokság közvetítési jogát itthon a TV2 Csoport szerezte meg, amely férfiakat célzó csatornáján, a Spíler TV-n adja majd élőben a meccseket, a hétvégén rögtön hat bajnokit. A közvetítéseket közepes méretű kábelszolgáltató, a Tarr Kft. Extra TV és a nagyobb lefedettségű UPC Digital Gold előfizetők követhetik majd figyelemmel. Előbbi meglehetősen kevés háztartásban érhető el, utóbbinak viszont sok új előfizetője lehet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711697712
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086524_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711697712
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711697712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított