Sport

Irigység áll a kajakos molesztálási ügy mögött?

Bors

Létrehozva: 2016.06.02.

Szakmai körökben sok a haragosa S. N. kajakedzőnek, aki molesztálási ügybe keveredett. Elképzelhető, anyagi irigység áll a háttérben.

Nincs kizárva, hogy az egyik rosszakarója próbálja tönkretenni az olimpiai bajnokokat kinevelő kajakedzőt, S. N.-t. Megtudtuk ugyanis, hogy a híresztelések szerint öt kiskorú lány tanítványát fogdosó, Facebook-üzenetekkel zaklató trénernek nagyon sok az ellensége.

Több, nevének elhallgatását kérő tanítványa, kollégája állítja, hogy az edző anyagilag súlyosan megkárosította őt, tönkretette a karrierjét. Sok nagynevű kajakos és az egyik hazai edzőfejedelem is haragszik S. N.-re, rossz véleménnyel van róla. A kajaktársadalom nem felejtette el, hogy az edző a 2008-as pekingi olimpia előtt magához csábította a női négyes tagjait, majd a játékok után 29 millió forintos jutalom ütötte a markát. Szintén sokakat zavar, hogy S. N. a mai napig élvezi a szakszövetség bizalmát, és a MOB továbbra is folyósítja a kiemelt edzői juttatását, így összességében több mint 600 ezer forintot visz haza – havonta.

Maga a bajba sodort edző a Facebook-oldalán arról írt, hogy a nagykanizsai kajak-kenu klub egyik korábbi trénere akarja őt lejáratni, és azt is hallottuk, hogy ez az ember konkrétan a posztjára pályázik. Érdekes, hogy S. N. korábbi tanítványa, Kucsera Gábor a TV2 Mokka című műsorában azt mondta, képtelen elhinni, hogy az edző kislányokat molesztált, hiszen akkor ez a korábbi közös munkájuk során feltűnt volna neki. 

– A volt edzőm nem egy gyakori Facebook-felhasználó, ráadásul az idézett párbeszéd zaklató mondatai egyáltalán nem rá vallanak – mondta Kucsera.

A rendőrség kiskorú veszélyeztetése gyanújával ismeretlen tettes ellen nyomoz.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090628_auto_resized.png
origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711719915
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711719915
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092261_auto_resized.jpg
travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711719915
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik