Sport

Így eresztik ki a gőzt a sztárfocisták - fotók

Bors

Létrehozva: 2017.05.28.

Egyes focisták számára már elkezdődött a nyári vakáció. Van, aki nyaral, más sporteseményre jár, megint más régi hobbijának hódol. A lényeg azonban mindenkinél ugyanaz: ki kell kapcsolódni.

Döntő előtti lazulás

Dani Alves és párja, Joana Sanz a jövő hétvégi BL-döntő előtt lazul pár napot egy luxushajón. A Juventus játékosa, aki csapatával együtt a Real Madriddal néz farkasszemet a fináléban, azt írta közösségi oldalán, hogy „Most pont erre van szükségem”. Meg tudjuk érteni.

#DaniAlves

Juventus Football Club (@ilovejuventusclub) által megosztott bejegyzés,

Pihenés a szigeten

A görögországi Mikonosz szigetén ejtőzik Radamel Falcao. A Monaco kolumbiai játékosa feleségével, Lorelei-jel és két lányával, Dominique-kel, valamint Desiree-vel élvezi a tengerpart nyugalmát, az asszony pocakjában pedig már rajtra kész a harmadik közös gyermek is.

Disfrutando 👨‍👩‍👧‍👧

Falcao (@falcao) által megosztott bejegyzés,

Kosármeccsen járt

Antonie Griezmann, az Atletico Madrid focistája meg sem állt Amerikáig, ahol kedvenc kosárlabdacsapata, a Cleveland Cavaliers mérkőzését nézte meg. Az NBA címvédőjéért régóta rajong a francia focista, akiért óriási hajszát indított a Manchester United futballcsapata.

Got a new job lol 🎻

Danny Simpson (@danny_simpson) által megosztott bejegyzés,

Zenél a védő

Danny Simpson, a tavalyi angol bajnok Leicester City focistája új szerepkörben próbálta ki magát. A Francia Riviérán népszerű The Monarch nevű zenekar vendégzenészeként nagybőgőzött egy kicsit, állítólag nem is akárhogy. – Új melóm van – viccelődött a védő.

😏😏😏

Antoine Griezmann (@antogriezmann) által megosztott bejegyzés,

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708220
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708220
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított