Sport

Igazi vakációt ígér párjának Holman

Bors

Létrehozva: 2017.07.14.

Holman Dávidnak, a Debreceni VSC focistájának és kedvesének nem sok ideje ma­radt idén a pihenőre, hiszen hétvégén már rajtol az NB I, pár alkalommal viszont sikerült eljutniuk a magyar tengerhez. 

– Mivel abban a két hétben, ami szabad volt, ment a huzavona, hol folytassam, ezért idén a tengerparti pi­henés kimaradt. Két alkalommal sikerül elmenni a Balatonra. Egyszer a párommal, majd a baráti társaságommal – mondta Holman. – Télen így mindenképp elutazunk majd egy melegebb éghajlatú helyre Emivel. Szerencsés vagyok, a kedvesem hozzászokott a futballisták életéhez, hiszen Hamar István huszonötszörös magyar válogatott az édesapja, így megérti, ha nincs időnk kikapcsolódni. 

A baráti társaság pedig leginkább gyerekkori cimborákból áll, bár elmondása szerint az egyik legjobb barátja szintén labdarúgó, Kádár Tamás.

– Kádár az egyik legjobb barátom, mindennap beszélünk, mindent megosztunk egymással, és nyaralni is voltunk együtt. Szoros viszonyban vagyunk, amikor csak tudunk, találkozunk. 

Amiatt is szerencsésnek érzi magát, hogy a DVSC csapatát erősítheti, mert itthon egyszerűen képtelen lenne más gárdában futballozni. 

– Szeretek Debrecenben futballozni, fiatal és ambiciózus csapatunk van, nagyon küzdeni fogunk a sikerekért. Viszont talán éppen a fiatalság miatt nem lesz könnyű dolgunk, de természetesen mindenki fejlődni akar és harcolni, hogy egy jó szezont tudjuk összehozni – tette hozzá a 24 éves játékos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133435_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Milák Kristóf és Kós Hubert számára is fontos hír érkezett Amerikából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713543315
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713543315
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja