Sport

Ifjabb Növényi Norbert matekból korrepetál

szabó

Létrehozva: 2019.03.31.

A ketrecharcos még nem él meg a sportból.

Forrás: Instagram

Fojtásfogásos diadallal tette le a névjegyét vírusos fertőzése ellenére az Egyesült Államokban is ifjabb Növényi Norbert. Meccsét a Bellator profi MMA-szervezet már nem afféle felvezető programként kínálta, hanem élő adásban került képernyőre, vagyis megnyílt az út a világhírnév felé.

Olimpiai aranyérmes édesapja szerint sokra hivatott a 19 éves tinédzser.

– Ketrecharcosként betörni az Egyesült Államokba akkora bravúr, mint a profi bokszban – állapítja meg Növényi apuka, aki 1980-ban birkózásban szerzett olimpiai bajnoki címet.

– Ez volt a fiam negyedik hivatásos meccse, balszerencséjére vírusos fertőzés gyötörte, alig tudott kiállni. Felvetődött, hogy lemondja a 36 éves amerikai Will Lavine elleni derbijét, de ez az MMA-szakág tévé és szponzor nélkül nem megy, ezért elutazott, és kockáztatta az egészségét.
A londoni Shootfighters versenyzője elhatározta, a világ legjobbjai közé emelkedik, igaz, támogató híján most nem veti fel a pénz, ezért angol kissrácokat korrepetál matematikából. Amúgy napi négy edzésen vesz részt, az angolok olyan edzőtársakat biztosítanak neki, akiktől öt-hat küzdősport technikáját lesheti el – az pedig természetes, hogy édesapja is átadja neki bőséges tapasztalatát.

– Naponta többször beszélünk telefonon. Legutóbb úgy fogyasztott 95 kilós testsúlyról 84 és félre, hogy a kevés étkezés mellett napi tíz liter folyadékot ivott.

S hogy a nagy pénz bűvkörében él-e az ifjabbik Növényi?

– Ördögöt! Annyit kell összehoznia, ami az angliai megélhetéséhez szükséges. Ha felfedezi az MMA-világ, nem lesz gond a meccspénzeivel. Csak nehogy túl korán jöjjenek a sikerei, még növésben van, a fizikuma nem nyerte el végleges formáját, így könnyen megsérülhet. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145419_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146193_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145248_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713601827
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713601827
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713601827
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja