Sport

Husztit vitatott kiállítása miatt még az Európa Liga-csoportmeccsről is eltiltották

Bors

Létrehozva: 2018.09.11.

Forrás: YouTube

Továbbra sem számíthat Huszti Szabolcsra az európai kupaporondon a Mol Vidi. A 35 éves középpályást még az AEK Athén elleni Bajnokok Ligája-selejtező rájátszásának első, budapesti mérkőzésén, vitatott körülmények között állította ki az olasz Gianluca Rocchi játékvezető.

– A visszajátszásokon is lehet látni, hogy a görög a labda fölé rúgott. Ráléptem a lábára, de nem tapostam meg – nyilatkozta akkor Huszti. – Játszottam már a Bundesligában, az Európa Ligában, de soha senkinek nem okoztam sérülést. Pedig eddig is így mentem bele a párharcokba, és ezután is így fogok – tette hozzá.

A szurkolók és szakértők körében is hatalmas port kavart piros lap után a görögországi visszavágót automatikusan kihagyni kényszerült Huszti, ott a magyar csapat búcsúzott a BL-től, bejutott viszont az Európa Liga csoportkörébe, ahol a Chelsea, a BATE Boriszov és a PAOK lesznek az ellenfelek.

A rutinos focista már akkor is attól tartott, hogy a piros lappal járó eltiltás miatt akár csoportmeccset is kihagyni kényszerülhet. És félelme beigazolódott.

A székesfehérvári klub megkeresésünkre közölte: Husztit két meccsre tiltotta el az UEFA, ami kiterjed a BATE elleni hazai mérkőzésre, a Chelsea elleni londoni találkozón azonban már ott lehet a csapatban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711709413
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711709413
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított