Sport

Hullámvölgybe került a Fradi

Bors

Létrehozva: 2013.10.18.

Berzenkednek a Fradi-drukkerek, focista kedvenceik már sorozatban a harmadik zakót szenvedték el. Pánik még nincs a bajnokaspiráns zöld-fehéreknél, ám a Kaposvár ellen bizonyítaniuk kell.

Előbb a Puskás Akadémiától (1-3), majd a Honvédtól (1-2) kapott ki a Ferencváros, legutóbb pedig a győri Ligakupa-találkozón (1-4) kellett lenyelnie a keserű pirulát. A jelenleg a bajnoki tabellán negyedik csapat mestere, Ricardo Moniz mindhárom esetben lélektani okokkal magyarázta az égést.

Akeem Adams váratlan infarktusa valóban megviselte a játékosokat, a minap viszont már arra hivatkozott a szakember, hogy focistáinak jobban kéne bízniuk egymásban. Bár a klubnál dolgozik pszichológus, közreműködését – még – nem vették igénybe. A Kaposvár elleni vasárnapi idegenbeli bajnokin viszont már nincs mese, az élvonal pofozógépe ellen muszáj az Fradinak három ponttal gazdagodnia. Csakhogy az eltiltott Julian Jenner és Muhamed

Besic nélkül nem lesz könnyű feladat, ráadásul a Győrben megsérült David Mateosról sem tudják, voltaképpen mi is a baja. Moniz „lelkizik”, miközben láthatja: védelme sehogy sem áll össze, a három csapatrész között igen szellős a kapcsolat, s a Jova Leventét pótló kapus, Kunsági Roland sincs a helyzet magaslatán, a négy győri gólból kettőben is sáros volt.

Pánikra ugyan még nincs ok, ám ha Somogyban is bukik a Ferencváros, alighanem elkezdődik a felelősök keresése. 

Akini jó iskolát kapott

A szívinfarktust szenvedett FTC-védő Akeem Adamset az édesanyja, Ancilla és a trinidadi hátvéd bátyja rendszeresen látogatja a Városmajorban lévő klinikán. Mivel Akini a trinidadi bajnokságban szereplő Point Fortin Civic kapusa, engedélyt kapott arra, hogy a Fradival tréningezzen.

De mivel édesapját stroke vitte sírba, a Fradi-vezetés csak alapos sportorvosi vizsgálat után engedélyezi az edzésmunkát. Amúgy a hazai szakemberek szerint szülőhazájában színvonalas kapusképzésben részesült.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144127_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ennyi volt, börtönbe mennek a korrupt boncmesterek, akiket temetkezési vállalkozók vesztegettek meg + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713532810
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713532810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja