Hosszú Katinka díszes társaságba került: a MOL kiemelt szponzoráltja lett. Ennek apropóján tartott hétfőn sajtóbeszélgetést, ahol elmondta, nem számított rá, hogy éppen Pásztory Dórától kap kritikát, és az is meglepte, hogy a volt paralimpikon nem személyesen, hanem szintén nyílt levélben fogalmazta meg álláspontját.
Továbbá elmondta, több úszó kereste meg azok után, hogy megírta a FINA-nak címzett levelét, bel- és külföldről egyaránt támogatásukról biztosították, ám konkrét számot nem közölt.
Nem tudja, hogy szakszervezetet vagy mit kellene alapítani, de abban biztos, hogy nem akar egyedül dönteni az úszás jövőjét meghatározó kérdésekben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.