Sport

Hosszú Katinka zoknikat kap ajándékba - karácsonyi interjú

Kövér Dávid

Létrehozva: 2018.12.24.

Minden évben Baján tölti az ünnepeket a háromszoros olimpiai bajnok úszó Hosszú Katinka. A karácsony stabil pont az életében, mindig ugyanazt csinálja: sokat eszik és pihen.

Túl sok ideje nem volt megvenni a karácsonyi ajándékokat. Beszerzett mindent?

Nem vagyok egy nagy tervező, már ami a karácsonyi előkészületeket illeti. Idén is 23-án érkeztem Bajára, akkor gondoltam először arra, hogy másnap szenteste. Előre nem nagyon szoktam készülni, de amikor otthon vagyok, akkor már arról szól minden, hogy együtt a család.

Mennyire tudott elvegyülni az ünnepi forgatagban?

Nem szoktam a városban bóklászni, nézelődni és vásárolgatni. Egyébként nem ijednék meg tőle. Miért is kellene? Nemrég egy egyetemi előadásra mentem, késésben voltam, dugóba kerültem, láttam, hogy kétségbeejtő a helyzet, ezért kiugrottam a kocsiból, és villamosra szálltam, hogy gyorsabban odaérjek. Lehet, hogy felismertek néhányan, de senki nem szólított meg, nem bámult rám furcsán, egyáltalán nem éreztem kényelmetlenül magam.

Folyamatosan utazik. Karácsonykor fontos, hogy megálljon egy picit?

Az eddigi 29 évemben valahogy mindig sikerült úgy megoldani, hogy a karácsonyt otthon tudjam tölteni. Az a hagyomány, hogy 24-én otthon vagyunk, vacsorára halászlevet eszünk, 25-én és 26-án pedig az egyik, majd a másik nagymamát látogatjuk meg. Sajnos idén változik a program, mert az egyik nagyim már nem lehet velünk. Egyébként éppen az állandósága miatt szeretem a karácsonyt, mert tudom, hogy ugyanazt fogom csinálni, mint az elmúlt húszegynéhány évben, ez a stabil pont az életemben. Karácsonykor újra gyereknek érzem ma­gam.

Tésztával eszi a halászlét?

Természetesen, hiszen bajaiak vagyunk.

Mennyire figyel az ünnepek alatt az étrendjére?

A karácsonyt végigbűnözöm, ha evésről van szó. Ez az az időszak, amikor két-három napig folyamatosan tele vagyok, szinte mindig eszem. Nálunk, főleg 25-én annyi fogás van, hogy nem tudnám felsorolni. Egy hadsereg is jóllakna. Muszáj mindenből enni egy picit.

Mennyi ideje lesz lazítani?

Nem túl sok, hisz az ünnepek után azonnal utazom edzőtáborba. De egyébként sem vagyok az a láblógatós fajta, úgysem tudnék sokáig lazítani, hisz várnak a feladatok, az újabb célok. Az a néhány nap pont jó, együtt vagyunk a családdal, bolondozunk a tesóimmal, bulizunk a barátokkal.

Minden évben az egyik érme a csúcsdísz. Idén melyikre esett a választás?

Az idén nem szereztem annyi érmet, mint az elmúlt években, de a glasgow-i 200 vegyes arany kerül oda, ami abban a helyzetben számomra is meglepetés volt.

Edzőjével, Petrov Árpáddal megajándékozzák egymást?

Ezt így nem beszéltük meg előre, de azért gondolkozom valami jópofa ajándékon, mert a humor kettőnk munkakapcsolatának egyik meghatározó tényezője.

Mi volt eddig a legszebb ajándék, amit valaha kapott karácsonykor?

– Hú, ez nehéz kérdés! Hirtelen eszembe sem jut. Lehet, hogy nagyon közhelyesen hangzik, de nálunk otthon nem az ajándékokról szól a karácsony. Szinte minden évben könyvvel, zoknival és csokival ajándékoznak meg a családtagjaim. Nálunk ez már hagyomány.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711666510
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091972_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711666510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított